A Szent Korona szerkezete és története
A Szent Korona a Magyar Királyság történeti uralkodói jelvénye és középkori ötvösművészeti alkotás, amely a magyar államiság egyik központi jelképe.
A szakrális tárgyat állaga megóvása érdekében levegő helyett nitrogén veszi körül, és a földrengésbiztos vitrinben őrzik az Országház kupolacsarnokában.
A „Szent Korona” elnevezés a 13. század közepétől adatolható, és ugyanebben az időszakban terjedt el a Szent Korona - valószínűleg téves - azonosítása Szent István koronájával.
A Szent Korona fizikai megjelenése, anyaga, szerkezeti kialakítása és történeti használata alapján Európa legrégebben fennmaradt és hosszú időn át használt koronái közé tartozik.
A ma vizsgálható korona két fő szerkezeti egységből áll: az alsó, abroncs jellegű rész (abroncskorona) és a felső, keresztpántos szerkezet (keresztpánt).
A szakirodalomban ezekre olykor a „Corona Graeca” (görög korona), illetve „Corona Latina” (latin korona) elnevezés is használatos.
A korona szerkezeti elemei
A Szent Korona összetett ötvöstárgy, amely két fő szerkezeti egységből áll: az alsó, abroncs jellegű koronarészből (abroncskorona), valamint a felső, keresztpántos szerkezetből (keresztpánt).
A korona aranyból készült, rekeszzománc képekkel és igazgyöngyökkel, drágakövekkel van díszítve.
Az abroncskorona
Az abroncskorona kör alakú aranygyűrű, amelynek felületét zománcképfoglalatok, drágakőfoglalatok és gyöngysorok tagolják.
Az abroncson tíz figurális zománckép és nyolc áttört (azsúr) díszlemez található.
Az abroncskoronán nagyméretű kaboson csiszolású zafírok, gránátkövek, rubinok és ametisztek találhatók; egy fazettált csiszolású zafír későbbi pótlásnak tekinthető.
Az abroncskoronán filigrándíszítés nem található: a gyöngysorokat drótra felhúzva rögzítették, a zománcképek a lemezek belső mélyedésébe illeszkednek, és nem borítják a teljes felületüket.
Az abroncskorona alaprajza ellipszishez közelítő forma: legnagyobb külső átmérője 216 mm, legkisebb átmérője 204 mm.
A Szent Korona figurális zománclemezei kétrétegű, süllyesztett rekeszzománc-technikával készültek.
Az abroncskorona zománclemezeit görög nyelvű feliratok kísérik.
Az elülső oldalon a trónoló Krisztus (Pantokrátor) zománclemeze látható, az átellenes oldalon VII. Dukász Mihály portréja. A Krisztust ábrázoló Pantokrátor-lemez a hagyományos ΙC-ΧC rövidítést alkalmazza.
VII. Dukász Mihály neve vörös betűkkel jelenik meg, ami a bizánci császári írásgyakorlatban az uralkodói név kiemelésére utal.
Az abroncson a zománcképek között nyolc négyszögletű közti-mezőn egy-egy nagyobb kő helyezkedik el. Ezek váltakozva: két almandin, három zafír, kettő zöld üveg, egy akvamarin.
Elöl, a Pantokrátor alatt kétoldalt Mihály és Gábriel arkangyalok képei láthatóak, kezükben három ágban végződő hírnöki pálcával.
A bizánci egyházi hagyomány szerint ők közvetítik a koronát Krisztustól az uralkodó számára.
A korona központi helyén, az abroncson a homlok felett, 47 mm magas és 55 mm széles keretben a trónuson ülő világbíró Krisztus, görög szóval a Pantokrátor teljes alakos képe látható.
Krisztus fejét keresztes dicsfény övezi. Jobbját a görög liturgia szerinti mozdulattal áldásra emeli, baljában az „élet könyvét” tartja.
A trónus két oldalán egy-egy ciprusfa áll, felettük Krisztus monogramja olvasható görög betűkkel.
A hátoldal közepén 40 mm magas és 45 mm széles keretben Dukász Mihály portréja látható, a görög felirat szerint „Mihály, a rómaiak (értsd: a bizánciak) Krisztusban hívő császára, a Dukász”, a bizánci uralkodó jellegzetes viseletében.
Koronás fejét kékeszöld fény veszi körül, jobbjában a labarum, a nyugat-európai jogarnak megfelelő uralkodói jelvény, bal kezében a kard látható.
Az abroncs hátulján, Dukász Mihály alatt, vele háromszöget alkotva Konstantin társcsászár, Dukász Mihály fia és trónörököse (egyes kutatók szerint a korábbi társcsászár, Dukász Mihály szintén Konstantin nevű fivére, vagy VII bíborban született Konstantin), valamint Géza következik.
Géza képének felirata a következő: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυρхιας (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehet fordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”.
A „Geobitzasz” a magyar Géza név bizánci formája, míg „Turkia” megfelel Magyarország hagyományos bizánci elnevezésének.
Géza nevét kék betűkkel írták ki.
A keresztpánt
Felső része sötétebb, tisztább aranyból készült négy, 51 mm széles aranypántból áll.
A keresztpánt a koronát felülről átszelő szerkezet, amely négy pántból áll.
A négy pánton egyenként két-két zománckép található.
A bizánci koronának a Pantokrátort és Dukász Mihályt ábrázoló oromlemezei egy-egy képet szinte teljesen eltakarnak.
A keresztpánton nyolc apostolt ábrázoló zománckép található latin feliratokkal, míg a tetőlemezen a Pantokrátor ábrázolása látható.
A latin korona képein nyolc apostol szerepel, nevük feltüntetésével.
A latin korona tetején lévő a négyszögletes lemez csakúgy, mint a görög korona homloklemeze, a trónusán ülő Krisztust ábrázolja, két oldalán egy-egy ciprussal.
Feje körül ugyanúgy keresztes fénykoszorú, jobbját áldásra emeli, baljában „az élet könyve”, mint a görög Pantokrátor-képen.
A keresztpánt felső részét filigrán díszítés gazdagítja; a pántok szélén igazgyöngyök és almandin ékkövek sorakoznak váltakozva foglalatban.
A korona felső részén ma látható kereszt újabb kori eredetű; elferdülését korabeli adatok szerint egy 17. századi sérülés okozhatta.
A korona eredete és kutatása
A korona eredetére és kialakulására vonatkozó kérdések a 19. századtól a modern tudományos kutatás tárgyát képezik.
A vizsgálatok középpontjában a szerkezeti egységek egymáshoz való viszonya, technológiai sajátosságai és kronológiai értelmezése áll.
A 19-20. századi kutatás meghatározó irányzata a szerkezeti részek eltérő eredetét és későbbi összeillesztését hangsúlyozta, azonban továbbra is léteznek olyan megközelítések, amelyek a tárgy egységesebb koncepció szerinti kialakításának lehetőségét vizsgálják.
A Szent Korona tudományos kutatásának két évszázados története és a rendszerváltás után elvégzett ötvösszakmai vizsgálat nyomán a tudomány számára elfogadottá vált, hogy a korona két, markánsan elkülönülő részből, a görög koronából (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina) áll.
A szerkezeti és stiláris különbségek megállapítása önmagában nem dönti el a keletkezéstörténeti kérdéseket, mivel eltérő jellegű elemek egy tárgyon belül is alkothatnak funkcionálisan összefüggő rendszert.
A 21. század elején a kutatásban hangsúlyeltolódás következett be: a történeti források elemzése mellett előtérbe került a tárgyközpontú vizsgálat.
A 2000-es évektől kezdődően művészettörténeti és szerkezetmechanikai elemzések is a korona egyes elemeinek egymáshoz való viszonyát vizsgálták.
A legkorábbi közvetlen kortárs forrás Szent István királlyá emelésére és koronázására vonatkozóan Merseburgi Thietmar krónikája (Chronicon, IV. könyv).
A 12. század elején keletkezett, Hartvik győri püspöknek tulajdonított legenda (Vita Sancti Stephani regis) a korona pápai eredetét hangsúlyozza, és Szent István koronáját II. Szilveszter pápától származtatja.
A szöveg nem tartalmaz tárgyleírást, elsősorban a királyi hatalom egyházi legitimációját kívánja megalapozni.
Egy 1007-ben Frankfurtban tartott zsinat forrása már „Anastasius Ungrorum archiepiscopus” megjelöléssel említi.
Ez azért jelentős, mert a Hartvik-legenda szerint a pápától küldött koronát Anasztáz hozta Magyarországra.
VII. Gergely pápa Salamon királyhoz írt, 1074-ben kelt levelében arról számol be, hogy a magyar koronát és a lándzsát III. Henrik császár Aba Sámuel 1044-es győzelme után szerezte meg.
Az esemény a történeti kutatásban eltérő megítélés alá esik.
A kora újkori irodalom szintén említi a koronát.
Révay Péter 1659-ben megjelent műve már beszámol a koronán látható, Konstantin nevű bizánci császárt ábrázoló zománcképről.
Ugyanakkor Révay a VII. Dukász Mihály császárt ábrázoló zománclemez helyén így ír: „elől az Üdvözítőnk képmása van…, míg az ellenkező oldalon a Szent Szűzanyáé”.
A későbbi irodalomban is megjelent az a hagyomány, hogy a magyar koronázási jelvényeket III. Henrik császár szerezte meg 1044-ben.
A modern történeti kutatás legelfogadottabb értelmezése szerint az abroncskorona a 11. század második felében készülhetett, és kapcsolatban állhatott a magyar-bizánci diplomáciai viszonyokkal.
E szerint I. Géza magyar király uralkodása idején, a Bizánccal kötött béke után Dukász császár diplomáciai ajándékként küldhetett koronát a magyar uralkodónak.
A Szent Korona művészettörténeti vizsgálata a tárgy létrejöttének idejére, földrajzi kontextusára és lehetséges műhelykapcsolataira irányul.
A kutatás a formai kialakítás, az ikonográfia, a stílusjegyek, a technikai megoldások, valamint a feliratok paleográfiai elemzésének módszereit alkalmazza.
A 19. század végétől a korona zománclemezeit nemzetközi hírű művészettörténészek is vizsgálták.
A korona közvetlen tanulmányozására azonban csak korlátozott számú kutató kapott lehetőséget, rendszerint hivatalos felkérés vagy intézményi engedély alapján.
Franz Bock, Ipolyi Arnold és Otto von Falke azon kutatók közé tartoztak, akik személyesen is vizsgálhatták a koronát, és a keresztpánt figurális zománclemezeinek stiláris sajátosságai alapján a felső rész létrehozását nyugat-európai, az Alpoktól északra működő műhelyek környezetéhez kapcsolták, keltezését pedig a 10. századra tették.
Nyikogyim Pavlovics Kondakov bizánci stiláris párhuzamok alapján a keresztpántot a 12. századra datálta.
Deér József monográfiájában szintén felvetette a 12. századi keletkezés lehetőségét.
A keresztpánt értelmezésében David Buckton vizsgálatai meghatározóak.
Buckton ikonográfiai és stiláris párhuzamokat mutatott ki a 10-11. századi nyugati ötvösségből.
Marosi Ernő a keresztpánt értelmezésében a művészettörténeti módszer következetes alkalmazását hangsúlyozta, és elemzésében Buckton és Deér megállapításaira is hivatkozott.
Álláspontja szerint a keresztpánt jelenlegi összeállítása a 12. századra tehető.
Szakács Béla Zsolt a keresztpánt filigrándíszítését nyugat-európai párhuzamok alapján a 11. századra keltezte.
A abroncskorona zománcképei a bizánci rekeszzománcművészet (cloisonné) körébe sorolhatók.
A tíz figurális zománckép görög feliratot visel, és Krisztus, arkangyalok, szentek, valamint világi uralkodók ábrázolását tartalmazza.
A kivitelezés technikai jellemzői, az aranyrekeszek rajzolata és a színhasználat több értelmezésben a 10-11. századi bizánci művészet körébe illeszkedik.
Az ikonográfiai vizsgálatok kiemelten kezelik a két Pantokrátor-ábrázolás viszonyát és a kompozíciós szerkezet kérdését.
A paleográfiai vizsgálatok az apostolok feliratainak betűformáit is elemezték.
David Buckton a feliratok betűképzését a londoni Victoria and Albert Museum(wd) gyűjteményében őrzött Sion-evangéliumos könyvfedél zománcfelirataival vetette össze; a múzeum kiállítási felirata szerint a zománcok német eredetűek és a 10. századra datálhatók.
A feliratok betűformái több sajátos paleográfiai jelenséget mutatnak.
Megfigyelhető például a kapitális rusztikus H és az unciális h, valamint a V és Ц betűk párhuzamos használata, amelyek a korabeli latin írásgyakorlatban nem különültek el egymástól.
Hasonló jelenségek figyelhetők meg más 10. századi emlékeken is, például a bizánci zománccal díszített II. Henrik-féle Morgengabe-kereszten.
Az ilyen típusú betűformák együttes használata nem ritka a Keleti Frank Királyság területén.
A vegyes használatra további példát nyújt az Egbert-codex (Trier, 10. század).
A korona vizsgálata a modern korban
A Szent Korona modern kori, tárgyközpontú vizsgálatában több, módszertanában eltérő szakmai megközelítés jelent meg.
Az archeometriai és műszaki vizsgálatok célja egyrészt a korona anyagára, készítési technológiájára, valamint a szerkezeti elemek egymáshoz való viszonyára utaló, közvetlenül megfigyelhető fizikai nyomok rögzítése volt.
Másrészt e kutatások arra is törekedtek, hogy az alkalmazott technológiák és az anyaghasználat történeti kontextusát feltárják, vagyis megvizsgálják, hogy a megfigyelhető technikai megoldások és anyagok mely korszakokhoz köthetők.
Az 1978-as hazaszállítást követően felállított Koronabizottság mikroszkópos vizsgálatokat végzett a szerkezeti elemek és a zománclemezek technikai jellemzőinek elemzésére.
Ezt a megállapítást aranyműves vizsgálatok is megerősítették.
A szerkezeti viszonyok részletes elemzéséhez pontos, háromdimenziós, számítógépes feldolgozásra alkalmas modell szükséges.
Ludvig Rezső a VII. Dukász Mihály portréját ábrázoló zománclemez és a koronát tartó arany pántok közötti kapcsolatot vizsgálta.
Önálló ötvösszakmai munkacsoport is vizsgálta a korona szerkezeti és technológiai kérdéseit.
A 21. század elejének kutatásai elsősorban a szerkezeti egységek egymáshoz való viszonyának tisztázására, valamint a technológiai sajátosságok és kronológiai értelmezés pontosítására irányulnak.
Az archeometriai kutatás szempontjából a jövőben kiemelt jelentőségű lehet roncsolásmentes anyagvizsgálati módszerek alkalmazása annak tisztázására, hogy kimutatható-e közvetlen műhelykapcsolat a keresztpánt és az abroncskorona között.
A 2000. évi I. Nemzetközi Szent Korona Konferencia is hozzájárult a korona kutatásához.
A korona történeti szerepe
A 12. századtól kezdődően meghatározó szerepet játszott a királyi legitimációban: a középkori szokásjog szerint a törvényes uralkodóvá avatás három feltétele a Szent Koronával történő megkoronázás volt, az esztergomi érsek közreműködésével, és Székesfehérváron, a Nagyboldogasszony-bazilikában.
Szent Korona alkotmánya - dokumentumfilm - Dr. Horváth Attila - The Constitution of the Holy Crown
A korona teljes magassága, átmérője és tömege az évszázadok során végzett vizsgálatok alapján ismert, bár az egyes mérések között kisebb eltérések találhatók.
1896. június 8-án indult el a budai várból a milleneumi Szent Korona díszmenet, melyben szinte minden vármegye részt vett.
A díszmenetet a királyi párral együtt a Habsburg főherceg és felesége is megtekintette.
A korona megérkezését az országház kupolacsarnokában Szilágyi Dezső házelnök köszöntötte.
(Még nem volt kész ebben az időben a parlament, csak egyes részei. Az épületet teljes egészében csak 1904-ben adták át.)
A várból kihozzák a Szent Koronát.
A Széna térre ér a díszmenet.
Hátul az agyagbánya gödre látható.
Itt alakították ki később a közlekedési csomópont Széll Kálmán teret.
A képen még csak egy épületet áll a ma látható házak közül.
Ez a Széna tér és Retek utca sarkán látható ház, ahol ma a Starbuck kávézó működik.
Egykori szép fa ablakai helyén ma műanyag ablakkeretek csúfítják a ház homlokzatát.
Megérkezik a menet az épülőfélben lévő parlamenthez.
Szemben a gyönyörű Igazságügyi Palota, mely ma a Néprajzi Múzeum-nak ad helyet.
tags: #belteruleti #ut #korona #szerkezete