Breuer Marcell és a zürichi Doldertal lakóházak: a Bauhaustól a nemzetközi modernizmusig
Marcel Breuer (Breuer Marcell) a 20. századi építészettörténet és designtörténet egyik meghatározó alakja. Neve leginkább a csővázas bútorok tervezéséhez kötődik, de építészeti munkássága - mind az Egyesült Államokban, mind Európában - szintén jelentős, több évtizeden át formálta a modern építészetet.
Életút röviden
Breuer - akit barátai Lajkónak becéztek - Pécsett született 1902. május 21-én. Alsó és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1920-ban a bécsi Művészeti Akadémián kezdett szobrászati tanulmányokat, de egy félév után Weimarba utazott, ahol a Bauhaus műhelyében Walter Gropius tanítványa lett. 1925-ben mesterlevelet kapott, és az iskolával együtt Dessauba költözött, ahol az iskola asztalosműhelyének tanár-vezetője volt. Ekkor tervezte első csőszékét, amely ismertté tette nevét.
1928-ban átköltözött Berlinbe. 1932-ben készült el első kivitelezett épülete Wiesbadenben. 1933-ban egy párizsi nemzetközi pályázaton két első díjat is nyert, és Zürichben elkészült két lakóépülete, mely az új elvek mintaszerű megvalósítását tükrözte (Doldertal 17. és 19., tervezőtársak: Alfred Roth és Emil Roth, 1934). 1934-ben hazaköltözött Budapestre, de a Mérnöki Kamara nem vette fel tagjai közé, így itthoni építészeti tevékenységét nem folytathatta. 1935-ben Angliába ment, majd 1937-ben meghívták az USA-ba, ahol a Harvard Egyetem építészeti fakultására tanított. 1946-ban megvált az egyetemtől és New Yorkban önálló irodát indított. 1981-ben halt meg New Yorkban.
A zürichi Doldertal lakóházak (Doldertal 17. és 19.)
1933-1934-ben Zürichben elkészült két lakóépület (Doldertal 17. és 19.), melyek mintaszerű megvalósításai voltak a Bauhaus és a Neue Sachlichkeit új elveinek. A Doldertal-i lakóházak Breuer korai európai építészeti munkái közé tartoznak, és tervezőtársai Alfred Roth és Emil Roth voltak.
Az épületek az új tárgyiasság jegyeit viselték magukon: ismétlődő elemekből és moduláris megoldásokból álló kompozíciók, amelyek elrendezése lépcsőzetes formát követett, egyszerre válaszolva az építési program, a tájolás és a topográfia követelményeire. Ezek az elvek a korabeli nemzetközi avantgárd építészet jellemzői közé tartoztak.

Breuer Bauhaus-korszaka és a csővázas bútorok
Az asztalosműhelyben Breuer briliáns irányításával 1926-ban hozzáláttak az acélcsőből készült székek és asztalok gyártásához. 1925-ben az újdonság erejével hatott Breuer krómozott acélcsőből hajlított Vaszilij (Wassily) széke, melyhez az ötletet egy Adler típusú, masszív biciklikormány adta. A Vaszilij szék egyedi formáját a különlegesen ívelt acél csővázas szerkezet valamint az egyedien elhelyezett bőr kárpitozás kombinációja adta.
1927-re e Bauhaus-termékek szabadalmaztatott ipari sorozatgyártása megoldottá vált, a műhelyek gőzerővel termelték többek között a Breuer-féle bútorokat. A bútordarab divatot teremtett és sorozatban követték a hasonló acélcső bútorok. Formavilága, tiszta részletmegoldásai új gondolkodásmódot és stílust eredményeztek.

Az emigráció, London és az USA
Miután a nácik 1933-ban hatalomra jutottak, Gropius és Breuer elhagyta Németországot: előbb Angliába, majd onnan az Egyesült Államokba emigráltak. 1935-ben Londonba ment, ahol F. R. S. Yorke-kal dolgozott; az alumíniumból és furnérból készült könnyű-bútor terveit gyártották a brit piacon. 1937-ben Gropiusszal együtt meghívták az USA-ba, a Harvard Egyetem építészeti fakultására tanárnak.
Az 1940-es, 50-es években Breuer építészete az új-angliai hagyományokkal és helyi anyaghasználattal találkozott; a háború utáni anyaghiány és a regionális építési módok hatására fával és kővel dolgoztak egyes területeken, míg Breuer később egyre inkább a betont használta alkotásaiban.
Az építész anyagai és korszaka: a beton és a plaszticitás
1952-ben Breuer részben Gropius ajánlására a párizsi UNESCO székház három tervezőjének egyike lett (Bernard Zehrfuss és Pier Luigi Nervi mellett). Ettől fogva Breuer építészetét is meghatározta a beton; vallotta, hogy "az építészet a beton segítségével művészi kifejező erőre tesz szert." A beton segítéségével széles áthidalásokat, ívesen kanyarodó falakat és formás tetőket tervezhetett, kifejezetten érdekelte a hiperbolikus paraboloid és az önmagába visszaforduló sík.
Breuer különösen ügyelt a beton textúrájára, a zsaluzás mintázatára, a beton árnyalataira, szemcsésségére és erezetére; késői munkáin reliefstruktúrákat hozott létre, amelyeket a fény-árnyék játék tett elevenné. A betonból létrehozott alkotásai szobrászi kifejezőerőt, plaszticitást sugároznak, különösen templomai és azok harangtornyai esetén, melyeket nagyfokú monumentalitás jellemzett.

Jelentősebb megvalósult épületek (válogatás)
| Épület | Hely | Év | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Doldertal 17. és 19. | Zürich | 1934 | |
| I. Breuer-ház | New Canaan, Connecticut | 1947 | |
| II. Breuer-ház | New Canaan, Connecticut | 1951 | |
| Grammar School | Litchfield, Connecticut | 1954-1956 | |
| UNESCO székház | Párizs | 1953-1958 | |
| St. John's Egyetem temploma | Collegeville, Minnesota | 1953-1961 | |
| De Bijenkorf-üzletház | Rotterdam | 1953-1957 | |
| IBM France kutatóközpont | La Gaude, Franciaország | 1960-1962 (bőv.: 1968-1969) | |
| Whitney Museum | New York | 1963-1966 |
Breuer építészeti elvei és hatása
Breuer egyedülállóan kombinálta a különféle anyagokat és a moduláris tervezést. Korai munkáiban a modulrendszerbe foglalható szekrényelemek terve és az elemes építkezés koncepciója előfutára volt a későbbi sorozatgyártásnak és előregyártott építési technikáknak. New York-i sztárépítésszé az ún. kétcellás ház (bi-nuclear house) koncepciójával vált, amely a lakóterek újszerű elrendezésén alapszik: a napközbeni tevékenységek színterét elválasztotta a pihenés és magánélet szférájától.
Breuer épületei gyakran plasztikus, monumentális hatásúak; későbbi, nagyobb projektjeiben a simított nyersbeton felületek domináltak, és előregyártott betonelemekből készült homlokzatokat alkalmazott. Bár késői munkáinak anyaghasználatát - a nyersbetont - később sok kritika érte, ezen épületek szerkezeti és formai megoldásai ma is jelentős alkotásoknak számítanak.
„Optimista vagyok, ez az egyetlen, amitől félek” – archív interjú Breuer Marcell-lel
Magyar vonatkozások és visszhang
Breuer Magyarországon hivatalosan nem végezhette tevékenységét, ezért építészeti karrierjét külföldön folytatta. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta. Pécsett emlékét sétány és emléktábla őrzi; több hazai kiadvány és kiállítás foglalkozott munkásságával (pl. "Hiány és emlékezet" - Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett).
Szakkönyvek és elemzések
Breuer munkásságát több fontos összefoglaló munka tárgyalja, például Kenneth Frampton "A modern építészet kritikai története" című műve, ahol a Bauhaus és a nemzetközi modernizmus kontextusában többször említik Breuert. Magyar nyelven Bonta János kötete (Modern építészet 1911-2000) is foglalkozik vele, ugyanakkor a kötet névmutatójának hiányosságai is felvetnek kritikát.
Örökség és archívum
Breuer számos jelentős épületének tervei és dokumentumai ma is kutathatók: a New York állambeli Syracuse Egyetem 2009-ben nyert támogatást Breuer archívum digitalizálására, és több mint 30.000 fotót, rajzot, levelet és dokumentumot digitalizáltak az életmű korai szakaszától az UNESCO székházig.
Breuer Marcell neve aranybetűkkel szerepel a modern építészet "Hall of Fame"-jében; az építészetben és a formatervezésben betöltött szerepe, a moduláris megoldások és a csővázas bútorok úttörő jellegű megalkotása révén a 20. század egyik legnagyobb hatású mestere maradt.

Források és irodalom: a cikk Breuer Marcell életrajzi adatait, megvalósult épületeit és kritikáit összegző magyar és nemzetközi szakirodalom alapján készült.
tags: #breuer #zurich #lakohazak
