Dalok a földszintről – Emberi kapcsolatok és gyarlóságok színpadi tükre
Az emberi kapcsolatok, mint a szerelem, hűség, árulás, vágy, barátság, család és magány, meghatározzák létezésünket. Bár e fogalmak pontos jelentése gyakran elmosódik, vagy klisékbe fullad, mégis ezeken a viszonyrendszereken keresztül értelmezzük a világot és önmagunkat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai rendező szakos hallgatóinak vizsgaelőadása, a „Dalok a földszintről”, nem kínál egyértelmű válaszokat, hanem a bonyolult emberi érzelmek és viszonyok zegzugos labirintusába kalauzolja a nézőt.
Az előadás címe ellenére a harmadik emeleti Hevesi teremben debütál, mégis a kezdőképe szinte földszintes mélységű: egy egyszerű fekete tér, melynek hátterében erkélyajtók állnak, melyekre később különféle képek vetülnek. Ez a „peter brook-i üres tér” teremt lehetőséget a legkülönfélébb történetek kibontakozására. A kezdetben két felmosóvödröt tartó takarítónő párbeszéde, mely egy harmadik kolléganő, Barna Lilla újrakezdődő házassági kapcsolatáról szól, azonnal érzékelteti a darab témáját: az emberi viszonyok törékenységét és a reményt, hogy a kapcsolatok megmenthetők.
A kortárs francia szerző, Joël Pommerat szkeccsei a tragédia és a komédia határán egyensúlyoznak. Például egy öngyilkos férj lábai hirtelen bokázni kezdenek, ami váratlan nevetést vált ki a közönségből. Ez a kettősség, a látszólagos érzéketlenség és a mélyen rejlő szomorúság egyvelege teszi igazán erőteljessé az előadást. A komikum és a gyász egymásba fonódása a színpadon és a nézőtéren egyaránt érezhető.
Az előadást Keresztes Tamás rendezte, aki az eredetileg „A két Korea újraegyesítése” címmel 2014-ben bemutatott darabot adaptálta a Hevesi terembe. Különös figyelmet fordított arra, hogy a rendezés illeszkedjen a fizikai rendező szakos hallgatók képességeihez, akik már a „Bakkhánsnők” című előadásukkal is bizonyították kimagasló mozgáskultúrájukat és színészi tehetségüket.
A színészi alakítások lenyűgözőek. Kotormán Ábel hatalmas tubájával, furcsa, bábszerű mozgásával tölti be a színpadot a zenei közjátékokban. Ugyanolyan erőteljes figura ócska fürdőköpenyében, mint amikor Nagy Henrik Richárddal egy tartalmas férfibarátságot tesznek tönkre rosszul értelmezett őszinteségből. Nagy Péter István cinikus apafigurája, aki szerint a „szerelem betegség”, kevés eszközzel, de hitelesen jelenik meg. Egy másik jelenetben ugyanez a visszafogottság indítja el a bohózati hólabda-effektust, ahogy sorra kiderül, hogy a vőlegény a menyasszony mind az öt lánytestvérével viszonyba került.
A színpadi tér egyszerűsége ellenére rendkívül változatos. Az asztalok, székek, paravánok és bevásárlókocsik mozgatásával a színészek maguk teremtik meg a díszletet. A lírai hangulatfestést az ablakokra vetített képek és a kis képernyőn megjelenő kommentárok, mint egy havas ágon ülő madár, segítik. A jelmezek is a hétköznapiságukkal és egyszerűségükkel fejezik ki a karaktereket, lehetővé téve a gyors átöltözéseket, hiszen tizenegyen több tucat szerepet játszanak.
A „nyílt színi átrendezések” és a közjátékok groteszkül elemelt zenei és mozgásos elemei egyszerre távolítanak és közelítenek, tudatosítva a nézőben, hogy színházban van. Viccelnek velünk, nézőkkel, hiszen minden hangszerré válhat, legyen az egy basszusgitár vagy egy hétköznapi tárgy.
A svédül elhangzó dalokat Keresztes Tamás írta, és a társulat közösen hangszerelte. Ez a furcsa hangkulissza, a távolítás és az időnkénti eltúlzott mozgások lehetővé teszik, hogy a nézők leszálljanak az érzelmi hullámvasútról, és még érzékenyebben reagáljanak a következő jelenet tragikomikus emberi gyarlóságaira.
Az előadás pengeélen táncol, hiszen minden szkeccsel újra és újra a kezdetektől kell építeni a hatást, és a közönséget újra táncba kell vinni. Gyulai-Zékány István szemérmes, szerencsétlen szomszéd-románca Hojsza Henriettával szép ellenpontja az álszent papnak, aki Ténai Petra alakította prostituált szeretőjével szakít, mert „találkozott egy Nővel”. Ezek a sokatmondó, azonnal érthető történetek akkor is működnek, ha a néző nem ismeri fel Pommerat finom színházi utalásait. Különösen erőteljes a jelenet, amely Albee „Nem félünk a farkastól” című drámájának képzelt gyermek-drámáját idézi.
A zárójelenet kamaszos őszinteséggel tágítja ki a színházi élményt: a színészek az Uránia erkélyére futnak ki, és belekiabálják az éjszakába érzéseiket. Ez a mi életünk, ez a ti életetek: soha nem fogjuk tudni definiálni, mitől érezzük magunkat jól vagy rosszul, mitől működik vagy sem egy kapcsolat, de sosem szabad abbahagyni a gondolkodást róla.
Az előadás bemutatója 2018-ban volt. A romantikus filmek megszokott fináléja elevenedik meg, amikor a ceremóniát váratlanul félbeszakítja valaki, aki bejelenti, hogy a közelgő esküvő nem jöhet létre, mert az egyik fél mást szeret. A díszletként funkcionáló ablakokra és ajtókra vetített képek lakóparkot, beépítésre váró területet és behavazott tájat ábrázolnak, szimbolizálva az állandó változást.
A darab hétköznapi szereplői rettegnek a magánytól, ezért minden kis történetben eljön az a pillanat, amikor a mindennapi kínosság színt ölt. A néző leskelődővé válik, mert a való életben inkább elsétálna a kellemetlen helyzetekről.
Keresztes Tamás rendezése a tőmondatokból álló dialógusokra koncentrál, egy-egy elharapott szóval vagy szünettel teszi kíváncsivá a közönséget. A történetek lendületét az adja, hogy sosem az a fél a gyengébb, aki elsőre annak látszik. A férfi és a nő egyenlő a színpadon, és megjósolhatatlan, ki kap erőre újfent. A „keljfeljancsi-stratégia” jól működik az előadásban.
Daniel és Alice szakításakor a pap nem akarja folytatni az intim viszonyt a prostituálttal, aki már nem kér pénzt a randevúkért, de annál több odaadást és szeretetet kap tőle a férfi. Az „szerelem nem elég” - halljuk az elkeseredett feleségtől, aki készül elhagyni a férjét. Nehéz megmondani, mi hiányzik az életünkből, de valami nagyon.
A „majdnem zenés tragédiák” műfajba sorolt „Dalok a földszintről” nagyszerű döntés volt az Ódry Színpadon, mert ez a hanyag eleganciával egymás mellé rendelt történetcsokor a megnevezhetetlen és körülírhatatlan hiány darabja. A rendező- és színészjelöltek mindegyike gyökeresen más és más karaktereket formálhat meg, bemutatva a sokszínűséget és a tehetséget.
A díszlet, jelmez és videó elemek egyszerűségükben is kifejezőek, és a színészek által mozgatott elemek teremtik meg a teret. A jelmezek ruhadarabjai a színészek maguk szerzik be, néhány instrukció alapján, ami hozzájárul a hétköznapisághoz és a gyors átöltözésekhez.
Keresztes Tamás rendezőként is jelen volt az előadáson, és a jelenetek zökkenőmentes egymásutánisága dicsérő. Az előadás érdemes a megtekintésre, jó estétek lesz - ezt az információt érdemes továbbadni.
A bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teszi vonzóvá az Ódry Színpad repertoárját. A hallgatók ismeretlensége miatt az eredmény kiszámíthatatlan, ami egyszerre töltheti el örömmel és kíváncsisággal a nézőt. Az előadások nagyszámú játszóhelyen kerülnek bemutatásra, ami profilbővítést és a szélesebb nézőközönséghez való eljutás vágyát tükrözi.
A kis terekben játszott produkciók felkészítik a hallgatókat a nagyszínpadi játékmódra, míg a külső színházi gyakorlatok további lehetőségeket teremtenek. Az előadások gyakran öltözőkben, vagy akár mellékhelyiségeken keresztül is megközelíthetőek, ami a kísérletező színházi szellemét tükrözi.
A színészvizsgáknál a jó vizsgaelőadás nem feltétlenül egyenlő a jó előadással, de a tehetséges fiatalok meggyőzően bizonyítják szakmai felkészültségüket. Az előadásokat a színészi tehetség, frissesség teszi vonzóvá, és csak ritkán fordul elő, hogy a néző tanácstalanul mered maga elé.
A rendezőtanárok kiválasztása is tükrözi a sokszínűséget. Az osztályfőnökök maguk is dolgoztak növendékeikkel, és más rendezők is közreműködnek a vizsgák rendezésében. A fizikai színházi koreográfus-rendező osztály speciális helyzetben van, mivel tagjai előadóként vesznek részt a legtöbb produkcióban, miközben rendezővizsgákat is létrehoznak.
Az előadások között az ambícióban mutatkozik a legélesebb eltérés. Vannak produkciók, amelyek pedagógiai jelentőségét inkább csak sejteni lehet, mások markáns rendezői stílust és világképet mutatnak be. Az „Ahogy tetszik” előadás például életérzést közvetít, míg a „Racine/Strindberg” sajátos feldolgozásban mutatja be a darabokat.
A „Dalok a földszintről” című vizsga a mozgásszínházi osztály előadása, amely Joël Pommerat darabjának Ódry színpadi változata. Az előadás mindenkinek lehetőséget ad élesen eltérő karakterek eljátszására, és felhívja a figyelmet az osztály tagjainak karakterteremtő képességére, valamint a fegyelmezett összjáték jelentőségére.
A „Megyek utánad” című előadás a párkapcsolati konfliktusokat a szórakoztató pszichologizálás nyelvén ragadja meg. Az előadás képes az általánostól elrugaszkodva egyetemesebb tablóvá satírozni a felnőtté válás históriáját. A rendezés Daru élettörténetét retrospektív, terápiaszerű önvallomás keretébe illeszti.
A színészi alakítások hitelesen ábrázolják a különböző élethelyzetek okozta lélektani változásokat. A női karaktertípusok plasztikusan jelennek meg a színen, a színésznők bravúrosan váltogatják szerepeiket. Az előadás utolsó harmadában a keretjáték alapállása rendeződik vissza, ahol a felnőtt Daru és volt felesége közös élményeik felidézésébe kezdenek.
A kritika alapján az előadás mindenképpen megéri a ráfordított időt és figyelmet, hiszen a „Dalok a földszintről” betekintést nyújt az emberi kapcsolatok komplexitásába és a gyarlóságokba, amelyeket színpadi formában mutat be.
tags: #dalok #a #foldszintrol #odry