Az állami tulajdon szerepe a magyar bankszektorban: fejlemények és elemzések

Az Erste Csoport visszavásárolja a magyar államtól a 2016-ban eladott, 15 százalékos részesedést magyarországi leányában. Az Erste Csoport visszavásárolja magyarországi leányvállalata, az Erste Bank Hungary Zrt. (EBH) 15 százalékos részvényhányadát a magyar állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től. A felek a részvények visszavásárlásáról szóló szerződést november 10-én írták alá, a tranzakciót e hónap végéig zárják le.

A novemberben záruló tranzakció értéke 87,55 milliárd forint (kb. 230 millió euró), amely 125 százalékos többlet a 2016-os eladási árhoz (38,9 milliárd forint) képest. Mindemellett az EBH az említett időszakban mintegy 20 milliárd forintnyi osztalékot is fizetett a Corvinusnak. Vagyis a magyar állam összesen 68,65 milliárd forintot keresett azon, hogy a részesdés átment a kezén.

Az ügylet nem a semmiből érkezett, a magyar állam, az Erste Csoport és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) között kötött, a Corvinus és - az EBH-ban továbbra is 15 százalékos részesedést birtokló - EBRD részesedésvásárlásáról szóló megállapodás tartalmazott egy előzetesen rögzített mechanizmust a kisebbségi tulajdonhányad kivásárlására.

2015-ben az EBRD-vel kötött megállapodás keretében a kormány a bankadó 2016 és 2019 közötti jelentős csökkentése mellett vállalta, hogy nem szerez többségi befolyást a rendszerszinten fontos helyi bankokban, valamint a következő három évben magánkézbe adja a bankokban szerzett többségét. Az Erste Csoport, a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás fordulópontot jelentett a magyar bankszektor számára.

A megállapodás célja Magyarország pénzügyi szektorának megerősítése, hatékonyságának és jövedelmezőségének javítása, valamint a hitelkihelyezések élénkítése volt, a magyar magánvállalatok, a közszféra és a lakossági területen egyaránt. Valamennyi érintett fél maradéktalanul eleget tett a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Az Erste Bank Hungary pedig jelentősen túl is teljesítette a vállalását, hogy összességében 550 millió euró összegű hitel kihelyezésével támogat három területet, az energiahatékonyság növelését, a mezőgazdaság fejlesztését és a közalkalmazottakat.

A magyar állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az Erste Bank Hungary Zrt. 15 százalékát, 38,9 milliárd forintért. A befektetés hét alatt több mint két és félszeresen térült meg - figyelembe véve a visszavételi árat, és az elmúlt években kifizetett osztalékok összegét.

Orbán Viktor miniszterelnök álma volt, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar tulajdonba kerüljön. Bő tíz év alatt több mint hatvan százalékra sikerült feltornászni a nemzeti tulajdont. „A kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2012-ben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020 végére a pénzintézetek eszközállományát tekintve 66 százalékra emelkedett a nemzeti tulajdon aránya.

A 2010-es választást követően éppen a bankszektor volt az első ágazat, amely ízelítőt kapott az úgynevezett nem szokványos, unortodox kormányzati intézkedésekből. A külföldi bankok kiszorítása a banki különadó bevezetésével indult 2010-ben. Majd jött a devizahiteles végtörlesztés intézménye 2011-ben, a tranzakciós adó bevezetése 2013-ban, az elszámoltatási törvények 2014-ben.

Király Júlia 2016-ban, a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmánya szerint a kormányzati beavatkozások hozzájárultak ahhoz, hogy 2010-2014 között a többségi külföldi tulajdonú bankok fokozatosan veszteségessé váltak. Ebben persze a korábbi hibás üzleti döntéseik is benne voltak. 2014 júliusában kapitulált az MKB Bank külföldi tulajdonosa, miután 55 millió euróért eladta a magyar államnak a pénzintézetben lévő, 99,99 százalékos részesedését. Az eladó Bayerische Landesbank még a leánybankja 270 millió eurós anyabanki tartozását is elengedte. Az MNB 2014 decemberében szanálás alá vette az MKB-t, aminek során megtisztították a rosszul vagy egyáltalán nem teljesítő hitelektől. Egy évvel később magán-tőketársaságok lettek a többségi tulajdonosok, 37 milliárd forintért jutottak a bankhoz.

2015-ben újabb nagybankot vett a magyar állam, miután a tulajdonában lévő Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül 700 millió dollárért vette meg a Budapest Bank 100 százalékos tulajdonrészét az amerikai General Electrictől. Az állam végül nem privatizálta a bankot, inkább beolvasztotta a Magyar Bankholding Zrt.-be, ahol az államnak csak 30,3 százalékos tulajdoni hányada volt. Így került a Budapest Bank is Mészáros Lőrinc érdekeltségei közelébe, ezzel egyenes út vezetett három nagy piaci szereplő összeolvadására.

Március elején nagyszabású ügyféltájékoztató kampányt indított a Magyar Bankholding a Budapest Bank és az MKB Bank március 31-i egyesülésével kapcsolatban. A két pénzintézet lakossági és vállalati ügyfelei kiterjedő tájékoztatást kaptak az április 1. és 4. közötti átállási hétvégével kapcsolatban is. Hosszú út vezetett idáig. 2010 előtt ugyanis a külföldi tulajdonban lévő bankok domináltak - legalábbis a mérlegfőösszeget tekintve - a hazai pénzügyi szektorban.

„Egy gazdaság számára létfontosságú a bankszektor működése, ezért akár logikusnak is tűnhet az a gazdaságpolitikai filozófia, miszerint a pénzintézetek többsége legyen nemzeti tulajdonban. A mérlegfőösszeget tekintve ma már hatvan százalék felett vannak hazai vagy nemzeti tulajdonban a Magyarországon működő pénzintézetek. A szakértő szerint azonban meglehet annak a kockázata, hogy az állami tulajdonban lévő vagy onnan hazai kézbe kerülő, de az államhoz közel maradó bankok nem csupán a saját profitjuk növelésében lesznek érdekeltek, de a gazdaságpolitika támogatásában is.

A 2008-2009-es globális pénzügyi válság mutatta meg, hogy mi az előnye a külföldi tulajdonnak. „Ha krízis van, és egy bank bajba került, akkor fel kell tőkésíteni. Egy multinacionális cég esetében az anyavállalat dolga ezt megtenni” - mondta Virovácz Péter. Nemzetközi példák alapján Király Júlia, az MNB korábbi alelnöke szerint a szűk hazai tulajdonosi körrel jellemezhető bankok mérettől függetlenül kevésbé voltak ellenállók a válsággal szemben, mint a többségi külföldi tulajdonú bankok, ahol az anyabankok forrással és tőkével is a leánybankjuk mögött álltak. Az MKB, a Budapest Bank és a Takarékszövetkezetek összeolvadásával azonban hatalmas bankcsoport jön létre Magyarországon, amely nagyrészt hazai tulajdonban van.

A bankok tulajdonosváltásai során óhatatlanul felmerül, hogy mit értünk egyáltalán nemzeti tulajdon alatt. „Egy a piacgazdaság elvei szerint működő országban a bankok magántulajdonban vannak” - mondta a Szabad Európának Róna Péter közgazdász, az MNB felügyelő bizottságának volt tagja. „Ezt az állami tulajdont megkülönböztetném a nemzeti tulajdontól, vagyis a magánszektortól, mert ennek a szerkezetnek erős politikai tartalma is van.”

A politikai összefonódásnak köszönhetően kialakult, többségi „nemzeti” tulajdonba került bankrendszer további gyengesége az ellenőrzés. Magyarországon az MNB-hez tartozik a pénzügyi szervezetek felügyelete. „Ha az MNB áttekinti az államhoz vagy annak szereplőihez közel álló bank hitelpolitikáját, akkor lényegében saját magát ellenőrzi, ami nem normális.”

Voszka Éva, a Pénzügykutató tudományos tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem tanára szerint az államosítás ugyanakkor többnyire nem látszik tartósnak, hisz máris elkezdődött a magánosítás. Dehogynem, különösen akkor, ha ezek a magánbankok a jövőben nem működnek elég körültekintően. Jelenlegi működésükre az jellemző, hogy nagy hiteleket adnak olyan magáncégeknek, amelyek nem biztos, hogy ezt vissza tudják fizetni. Ennek az lehet a következménye, hogy a bank vagy csődbe megy, vagy az állam megint kisegíti. Az ilyen magántulajdonlás kockázata nagy, de ez ugyanígy elmondható a még állami kézben lévő Budapest Bankra is. Ha megint bekövetkezne egy pénzügyi válság, nem a külföldi anyabankok fogják beletenni a szükséges tőkét, hanem a magyar tulajdonosok. Már ha van elég tőkéjük, amiben koránt sem vagyok biztos. Itt nyilvánvalóan nem a gazdasági hatékonyság mozgatja a döntéseket.

Az állami tulajdon mértéke Magyarországon még ma sem kiugró: a nemzeti össztermékhez viszonyított aránya az Európai Unión belül még mindig a középmezőnybe tartozik. Viszont a tulajdonosváltás oka már magyar sajátosság: emögött ugyanis egy átfogó társadalmi, gazdaságpolitikai elképzelés áll. Nem forgatókönyvre gondolok, mert ez valószínűleg nincs. Úgy tűnik, hogy a kormányzat folyamatosan figyeli a lehetőségeket és idomul hozzájuk. Másutt még a válság időszakában sem szerették az államosítást. Pedig akkor az Egyesült Államok éllovasnak számított e téren, a világtörténelemben is egyedül álló módon. Az USA-ban nem az volt a fő szempont, hogy az állam lesz-e a jobb gazda, vagy jobban tud-e bankokat irányítani, hanem hogy életben tartsa a társaságokat. Tőkét pumpáltak az ágazatokba, amit aztán kamatostul visszakértek és újra gyors privatizáció kezdődött. Nálunk nem ez a helyzet és ez hungaricum! A cégek államosítása és ezután az esetenként előforduló magánkézbe adás egy átfogó, határozott politikai nézetrendszer következménye, amit „nemzeti stratégiának” nevezünk.

A kilencvenes évek elején, a rendszerváltással egy időben, szinte „bankgründolási” láz alakult ki: a különböző speciális pénzalapokból, illetve a „semmiből” egyre másra nőttek ki a kis és közepes magyar bankok, és a külföldiek is egyre több leánybankot hoztak létre. Így a pénzintézetek száma a kilencvenes évek elején már 40 fölé emelkedett.

A bankok új rendszerének első éveiben kiugróan gyors volt a növekedés, és nemzetközi összehasonlításban meglepően magas jövedelmezőségi mutatókat regisztráltak. A mérlegfőösszeg egyik évről a másikra 50-70 százalékkal nőtt, a tőkearányos jövedelmezőség (ROE) néha elérte a teljesen szokatlan 65-70 százalékos értéket. Ugyanakkor a makrogazdaságnak a kilencvenes évek elején bekövetkezett megrendülése, a hagyományos piacok elvesztése, a vállalatok fizetőképességének romlása, majd a bekövetkezett csődhullám minden banknak a stabil ügyfélkör megrendülését, a kihelyezések bizonytalanná válását jelentette.

TŰZOLTÁS. Ebben az időben a legtöbb bank nem jutott elegendő lakossági forráshoz, így a kelleténél nagyobb mértékben volt kénytelen a likviditásmenedzsment tűzoltó eszközeire támaszkodni: a hektikus kamatlábmozgásokat produkáló bankközi piac forrásaira és a folyton módosuló feltételekkel igénybe vehető, jegybanki forrásokra. A kockázatkezelés meglehetősen fejletlen volt - az elemi hitelezési szabályokat leginkább csak azért nem rúgták fel, mert azok ki sem alakultak. A megfelelő vállalatirányítás (corporate governance) hiánya csak fokozta a feszültségeket. Ebben a környezetben a gyors növekedés megalapozatlannak, a magas profit pedig látszatprofitnak bizonyult: a „virágkorban” felhalmozott problémák a válság éveiben nyomban felszínre kerültek, mélyítve a válságot és megnehezítve a konszolidációt. Az 1987-ben újjászervezett, és 1991-ben látszólag még látványosan prosperáló magyar bankrendszer 1993-ra gyakorlatilag elvesztette a tőkéjét: a bankok átlagos ROE-értéke mínusz 100 százalék körüli volt, azaz veszteségük meghaladta a saját tőkéjük értékét.

VÉRFRISSÍTÉS. Az 1993 és 1995 között végbement hitel- és bankkonszolidáció végül is elkerülhetetlennek bizonyult: számos megrendült bank hitelportfóliójában cserélték le ekkor a már rég bukott hiteleket kellemesen magas kamatozású állampapírokra, illetve erősítették meg a tőkeszerkezetet, szintén állampapír formában nyújtott alárendelt kölcsöntőkével. A konszolidációt követő évek legfőbb problémája a bankrendszer közvetítői tevékenységének lelassulása volt: a konszolidációs állampapírok nagy súlya likviditási oldalról, a megfelelő kihelyezési lehetőségek megtalálása hitelkockázati oldalról korlátozta az egészséges továbbfejlődést.

A kilencvenes évek közepén a banki tevékenység messze elmaradt a kívánatostól: a GDP-hez viszonyított mérlegfőösszeg tartósan 70 százalék alatt maradt, a hitelállomány pedig ugyanebben az összevetésben alig haladta meg a 20 százalékot. Ebben az időben kezdett erősödni a Budapesti Értéktőzsde és folyamatosan emelkedni a BUX index, így aztán sokan vélték úgy, hogy itthon is végbemegy a tankönyvi „dezintermediáció”. Nem egészen így történt. A lökést végül is a konszolidáció során többségében állami tulajdonná vált bankszektor privatizációja adta meg.

A korábban megrendült bankok többsége a konszolidációt követő másfél-két évben erre a privatizációra készült: miként a kicsit öregecske, csúnyácska, de azért még jó karban lévő, szép jövőt ígérő menyasszonyt csinosítgatják az esküvő előtt, úgy próbált a konszolidáció révén főtulajdonossá vált állam is javítgatni bankjai helyzetén. A tőzsdén keresztül való privatizációt a legtöbb esetben - a bankok tényleges helyzete miatt - el kellett vetni, a külföldi szakmai befektetők viszont viszonylag elfogadható árat kínáltak, mivel a meggyengült bankok ügyfélköre vonzó volt számukra. A „tipikus” történettől eltérően, az OTP volt az egyetlen, amely a bankszektorban egyedülálló és sikeres tőzsdei bevezetéssel egybekötött privatizációt valósított meg (és azóta is a tőzsde egyik legeredményesebb részvényét mondhatja magáénak).

A megrendülés, a konszolidáció és a privatizáció teljesen átalakította a bankok mezőnyét: az első időkben csillogó nevek végleg eltűntek, és egyre több, elsősorban európai banknevet és logót kellett megtanulni. A privatizációval tehát változatos tulajdonosi szerkezetű bankrendszer jött létre. Nem tagadható, hogy egy izgalmas kísérlet tanúi lehettünk: különböző filozófiájú, a világban eddig külön-külön egyaránt sikeres banki és vállalati kultúrák feszülnek egymásnak a magyar piac domináns szerepének megszerzéséért. Érdekes lesz megfigyelni, hogy az inkább „az egész világ egyetlen McDonalds” stílusú, vagy a „minden ország egy különálló falu” jellegű bankolás lesz-e a sikeresebb stratégia. Saját bankrendszerünkben figyelhetjük meg a közép-európai bankcsoportok (az osztrák Raiffeisen és Volksbank, az olasz UniCredit és BCI, a francia SocGen) folyamatos átalakulását, és kíváncsian nézhetjük, vajon az igazi „nagyok” (HSBC, RBS, UBS és hasonlók) mikor törnek be ezekre a piacokra. A „kibic nyugalmát” egyelőre az is biztosítja, hogy a banktulajdonosok illetőség szerinti sokfélesége nem fenyeget a magyar bankszektor „elnémetesedésével” vagy „elhollandosodásával” - az eltérő országérdekek az egységesülő Európában számunkra békés erőegyensúlyt jelenthetnek.

Az 1997-1998-as tőzsdei és pénzügyi válság során megrendült befektetési vállalkozásaikat beolvasztó univerzális bankok az egy évtizeddel korábbitól gyökeresen különböző feltételek között várták az ezredfordulót. A kilencvenes évek végének szerény profitmutatói az új évezrednek már az elején radikális javulást mutattak. Néhány év alatt átalakult a bankmérlegek szerkezete: az állampapírokat kezdték kiszorítani az ügyfélhitelek, és a hagyományos vállalati ügyfelek mellett egyre jelentősebbé váltak a lakosságiak. Ez utóbbi üzletág szektorszintű átalakulása az államilag támogatott jelzáloghitelek felfutásával kezdődött, de a vállalatinál magasabb jövedelmezőséggel kecsegtető szegmens további befektetésekre is érdemessé vált: radikálisan átalakultak a folyószámla-szolgáltatások, és már az ezredforduló idején közép-európai szinten megugrott a kártyaszám.

A hazai kétszintű bankrendszer szereplőinek többsége folyamatos változáson ment át az elmúlt két évtizedben; új alapítások, beolvadások, felvásárlások, ki- és bevonulások egyaránt színesítették a képet. Az évforduló kapcsán talán érdemes sorra venni, hogy a mai szereplők hogyan jutottak idáig, és hol tartanak (a nevük mögött zárójelben a mérlegfőösszeg alapján számított 2006 év végi piaci részesedésük szerepel), illetve melyek azok a bankok, amelyek időközben végleg eltűntek a hazai színtérről.

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Magyar Állam értékesíti az Erste Bank Hungary 15 százalékos tulajdonrészét. A Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. értékesíti az Erste Bank Hungary Zrt.-ben meglévő 15 százalékos kisebbségi tulajdonrészét az osztrák anyavállalat, az Erste Bank AG számára.

A Magyar Állam a Corvinus Zrt.-n keresztül 2016. augusztus 11-én szerzett 15 százalékos kisebbségi tulajdonrészt az Erste Bank magyarországi leányvállalatában. A befektetés pénzügyi értelemben is sikeres volt a Magyar Állam számára: a 2016-ban szerzett tulajdonrész vételára 38,9 milliárd forint volt, míg a mostani eladási ár 87,5 milliárd forint. A bejelentett tranzakció összértéke így a hét évvel ezelőtti vételár több mint kétszerese, ráadásul a hozamot a társaság stabil osztalékfizetése is növelte. A kormány a jövőben is fontos partnerként tekint az Erste Csoportra, mint az ország iránt hosszú távon elkötelezett, a magyar bankszektor egyik meghatározó szereplőjét adó vállalatra. Mindezt jól példázza, hogy a hitelpiac élénkítése és a verseny fokozása érdekében az Erste Bank is vállalta az önkéntes kamatplafon alkalmazását, amellyel a családok és vállalkozások is sokkal kedvezőbb feltételekkel tudnak hitelt felvenni mint korábban, ami akár több millió forintos megtakarítást is jelenthet egy-egy vállalkozás vagy egy-egy család számára.

tags: #magyar #bankszektor #allami #tulajdon

Népszerű bejegyzések:

• Délegyháza ingatlanfejlesztése
• Ingatlanpiaci trendek a Kondorosi Lakóparkban
• Vízparti elszállásolás Fegyvernek
• A társasházi adatok kiadásának szabályai
• Ingatlanközvetítők Szekszárdon