Mediterrán ház Tóth Árpád élete és munkássága

Kistermetű, nagyon vékony, szinte vézna fiatalember volt Tóth Árpád, halk és szerény, mint egy pápaszemes kisfiú. Szépséget teremteni abból az anyagból, ami éppen van - kicsiny életünk anyagából. Mit mást hozhat az április, mint megújulást, felfrissülést, a „Minden csínyre friss” élet frissességének bizonyítását? Tóth Árpád szemlélődő és játékos líra képviselője, akinek sorai mögött fantasztikus megvilágítás, kissé mámoros zene és az egyedüllét melege ég. Kerülte az üres virtuozitást és a hidegség vágyát, nem kitűnni kívánt, hanem átadni. Mennyi fény! Zsupsz! Csak 42 év adatott neki, mégis remekművek kerültek ki kezei alól. Rengeteget dolgozott és bár ugyancsak a kávéházak, így többek között a New York Kávéház törzsvendégeinek sorát gyarapította, a lumpolás igen messze állt tőle.

Tóth Árpád az elégia XX. századi magyar megtestesítője, a szomorúság emelkedett hangú kifejezője, a bánat költője volt. Ez a bánat viszont pompás, zeneien zengő, gondosan csiszolt formában nyert megfogalmazást. Aradon született 1886-ban, igen gyenge testalkatú gyermekként. 3 éves volt, amikor családjával Debrecenbe költözött, itt is töltötte gyermekéveit. Befelé forduló fiatal volt, az irodalomba menekült és be is zárkózott abba. Érettségi után Budapestre költözött és beiratkozott irodalom szakos bölcsésznek.

Budapesten azután találkozott az új irodalmi törekvésekkel. Tizenkilenk éves korában már versei jelentek meg a fővárosi lapokban, köztük a Kiss József szerkesztette A Hétben, amely a Nyugat előtt a modern irodalom fő gyűjtőhelye volt. Majd 1908-tól, a Nyugat elindulásától kezdve a lap munkatársai közé tartozott ő is. Bár korábban családjának jól ment, még be sem tudta fejezni az egyetemet, amikor egy csapásra anyagi romlás lett az osztályrészük, ezért neki kellett eltartania az övéit. Feladta tanári terveit és hazament Debrecenbe. Újságíró lett belőle, hiszen a versekből nem lehetett megélni. Debrecenből továbbra is küldött verseket a Nyugatnak, de otthon politizáló cikkeket fogalmazott.

1913-ban, amikor lapja megszűnt, újra a fővárosba érkezett, kezdetben házitanítóságot vállalt. Ekkor már tüdőbeteg volt. Az irodalmi élet felismerte tehetségét, de azt is tudomásul vette, hogy a TBC miatt rövid élet adatik neki. Mindent megtettek, hogy hosszabbítsák életét: hegyvidékről hegyvidékre járt, a katonaságból is kisorozták, így úszta meg az első világháborút. Humanista pátosszal utasított el minden vérontást. Ahogy közeledett a forradalom, elégikus hangja úgy változott ódaivá. Jellegzetes baloldali érzelmű polgári értelmiségi volt, aki erkölcsi meggondolásokból, esetleg utópista ábrándok közepette állt a fokozottabb humanitást hordozó forradalmak mellé.

A végső évek erőteljes munkában teltek el. Bekerült Az Est-lapokhoz, ahol vezércikktől kritikákon keresztül a színes hírekig minden hírlapi műfajban kitűnőt tett lesz le az asztalra. Jól dolgozó, lelkiismeretes és mindenhez értő újságíró volt. Tóth Árpád egyike a legnagyobb műfordítóinknak: a világköltészet széles skáláján játszott, pompás és gondos, bámulatosan formahű tolmácsolással gazdagítva világirodalmi kultúránkat. Emellett gondos stiliszta volt prózában is. 42 éves korában végzett vele a betegség.

Időről időre még a csendes, visszahúzódó Tóth Árpád is megvillantotta tiszta humorát. Nemhiába viccelődött vele szívesen Tersánszky Józsi Jenő… “Együtt ülünk egyszer a New-York karzatán. És én azt mondom neki: - Hallod, Tóth Árpád. Eszembe jut a tantim, aki egyszer látott téged a pályaudvaron kinn s szegény jó groszpapa, aki ellenőr Parádon. Ez a Karinthy verse, az Így írtok ti!… kötetéből, Tóthról. Tóth Árpád erre mosolyog és így szól: - Látod Józsi Jenő, ez az én szerencsém. A verseim paródiáját hamarabb fogják ismerni a verseimnél. Sőt a verseimet talán egyáltalán nem fogják ismerni. Így tehát a gúnyolódásért is csak hálásnak kell lennem. Ez volt Tóth Árpád. Más embernek csak dühe van az iránt, hogy vétkesek ellene az emberek.

Infografika: Tóth Árpád életrajzi korszakai és fő műfajai

Életút és irodalmi lényeg

Tóth Árpád az elégia XX. századi magyar megtestesítője, aki bánatát pompás, zeneien zengő, gondosan csiszolt formában adja át. Az irodalmi pályafutását meghatározó tényezők közé sorolható a korabeli társadalmi celé és a személyes gyötrelem együttes jelenléte, amely a líra és a publicisztika között egyensúlyt teremtett. A TBC és a betegség árnya végig jelen volt életében, mégis maradandó műveket hagyott maga után. A Nyugat és az Est-lapok környéki kapcsolatai formálták, de portréja nemcsak a betegség vagy a pályakezdés tapasztalataiban gyökerezik, hanem egy felelősségtudatos újságírás és egyetemes emberi értékek melletti elkötelezettség is meghatározza.

Stílus és örökség

Ő a világirodalomhoz méltó tolmács, aki széles skálán játszott a fordítások és a prózai írások területén. A költői hangvételben a bánat emelkedett, mégis zenei, dallamos formát ölt; e dallamosság pedig a mediterrán hangulatot idéző képekkel és szimbolikával találkozik. A líra mögött ott rejlik egy különös humorérzék is, amelyet a kortársak humoros anekdotái is megerősítenek. 42 éves korában ért véget pályája és élete, de műveinek hatása máig érezhető a magyar költészetben.

A korszak és Tóth Árpád kapcsolata

A forradalmak idején ugyanúgy állt a humanizmus mellett, mint az irodalmi mezőben, ahol az etikai mérce és a társadalmi felelősség olyan elemek voltak, amelyek az ő írásait a magyar költészet nagy hagyományaihoz kötik. Az emigráció és a hazai irodalmi élet közötti feszültség, illetve a politikai megnyilvánulásokra adott reflektálás mind része annak, amit ma is érdemes tanulmányozni Tóth Árpád életművében.

Tóth Árpád Esti sugárkoszorú versfilmje /vizsgafilm, amatőr film/

tags: #mediterran #haz #totharpad

Népszerű bejegyzések: