A magyar parasztház fedélhéjazata: Hagyományok és technikák
A néprajz a népi kultúra vizsgálatával foglalkozó társadalmi, történeti tudomány. A vizsgálat tárgya az ember, és rajta keresztül annak kultúrája, életmódja. A néprajz a görög ethnographia szóból származik, az ethnosz (= nép) és a graphosz (= leírás, lerajzolás) szavak összetétele. A néprajz univerzális tudomány, mert foglalkozik mindazzal, amit a népek az évezredek alatt a tudományban, a technikában és a művészetben egyaránt felhalmoztak. A néprajzban a kutatás mindig az élő népek műveltségi viszonyainak vizsgálatából, vagyis a mából indul ki és visszafelé haladva az emberi műveltség legalsóbb szintjét igyekszik elérni.
Hazánkban a népi kultúra képviselője elsősorban a parasztság volt, de más rétegek (pásztorok, kézművesek, stb.) is részben vagy egészben ebben a kultúrában éltek. Az uralkodó kultúra írásbeli, ezzel szemben viszont az alávetett nép műveltséganyaga a szájhagyományokban terjedt és maradt fenn. A néprajzi kutatás segítségül hívja a rokon tudományokat is, így a történelmet, a földrajzot, az irodalomtörténetet, a régészetet, a művészettörténetet, stb.
Az első rendű forrása a szájhagyomány, és csaknem egyetlen kiindulási lehetősége a megfigyelés és a kikérdezés, melyek alapján történik azután a leírás. Ezt nevezzük leíró néprajznak. Leírhatunk egy népet, egy népcsoportot, egy öltözetet, egy házat, egy tűzhelyet, leírhatjuk a halászatot, a nyelvjárást, stb.
Föltehetjük azt a kérdés, hogy az írásbeliség kialakulása előtt hogyan maradhatott ránk az a sok tudás, amit az előttünk járó nemzedékek fölhalmoztak? Ez csakis úgy történhetett, hogy az egyik ember átadta a másiknak azt, amit a világról megtapasztalt és tudott. Így azután a kultúra apáról fiúra szállt, szájról szájra öröklődött. Az idősebbek elmondták a fiatalabbaknak, miközben megtanították őket a különböző fogásokra, pl. vadászni, halászni, aratni, csépelni, főzni, építeni, stb. A régen élt emberek valamennyire polihisztorok voltak, hiszen a népi életmód rákényszerítette őket arra, hogy mindenhez értsenek egy kicsit, vagy nagyon.
A magyarok a IX. században telepedtek le a Kárpát-medencébe, választott új hazájukba. A magukkal hozták sztyeppei kultúrájukat, amelyre az új helyen sok tényező volt befolyással, így a környezet, az itt élő népek, a Kárpát-medence szomszédos népei, Közép-Európa gazdasági és társadalmi viszonyai, a kereszténység megismerése, stb. Bátran kijelenthetjük, hogy Magyarország kicsiben Európa, mivel itt a keleti (a magukkal hozott) és a nyugati (az itt talált) hagyományok a népi műveltségben egyesültek.
Évszázadokon keresztül az emberek különféle, kisebb-nagyobb rokoni és területi egységekben - család, nemzetség, nép - tradicionális, ill. hagyományos rendben éltek, dolgoztak, vagyis beleszülettek a hagyományokba. E hagyományokban megvoltak az íratlan szabályok, feladatok, amiket be kellett tartani. A népi társadalmak legfontosabb egysége a vérségi vagy házassági alapon szerveződött kisközösség, a család, valamint a több családot összefogó rokonság. Az emberek viselkedését, szokásait, az erkölcsöt, általában a család, a rokonság, a falu irányítja, s ebből nem lehet kilépni. A szokásokat, hagyományokat szigorúan be kell tartani. Ez a szigorúság azonban egyfajta biztonságérzettel is párosul, mert az egymásért való szolidaritás egyben védelmet is nyújt. A hagyomány tehát nem más, mint a közösség íratlan törvénye, amely köt és kötelez. Ez azonban nem állandó, korról-korra változhat, és változik is.
Megfigyelték, hogy az emberek alkalomról alkalomra, esztendőről esztendőre a megszokott mozdulatokhoz, munkafolyamatokhoz ragaszkodnak, még akkor is, ha az lényegtelen. A hagyomány jellegzetes tulajdonsága a rögzítésre, a konzerválásra való törekvés, amely idővel szokássá válik. A hagyomány még ma is jelen van ugyan az élet sok területén, de már korántsem olyan meghatározó erővel, mint korábban. (Ma megfigyelhető az elidegenedés!!) Ilyen hagyomány, ami szokássá vált, pl. ha kenyeret szelnek fel, előtte keresztet tesznek rá.
A magyar népi kultúrát évszázadokon keresztül a parasztság alakította, amely a középkori kialakulásától kezdve mind anyagi, mind szellemi téren önellátásra kényszerült. A parasztság műveltsége időről-időre alakult, formálódott, változott, megőrizte az óhazából hozott történeti, etnikai jellegzetességeket, az anyagi kultúrában kevesebbet, viszont a szellemi műveltségben annál többet.
A magyar nép műveltsége a gazdasági és társadalmi tényezők hatására alakult ki és fejlődött, de persze ezen kívül még más tényezők is közrejátszottak, mint pl. az egyházi ünnepek, a szentek napjai melyek a parasztság szokásvilágára nagy hatással voltak, de ugyanezt mondhatjuk el a Kárpát-medencében együtt élő különböző népek hatásáról is.
A parasztság a középkorban sem volt egységes, a jó módúak és a szegényebb réteg éppúgy megtalálható volt közöttük, mint a nincstelen szolgák, a falusi kézművesek. A különbség minden tekintetben megfigyelhető volt.
Az életben - úgy a múltban mint a jelenben -, a jelenségek együtt, vagy egymáshoz kapcsolódva élnek, pl. ugyanaz az ember lehetett egyben jó földműves és kiváló mesélő, esetleg táncos, vagy jó szervező, aki az aratáshoz az aratóbandát szervezte.
A népi műveltség önmagában nem egységes. A hagyományok mellett újításokra, bővítésekre is sor került. Pl. messze földről felkerestek olyan pásztorokat, akik híresek voltak díszes faragásaikról, karikás ostoraikról. Ezeket névről is ismerték, de ismerték azokat is, akik lakodalmi vőfélyt vállaltak. Ugyanakkor a névtelenség homályába vész az, aki a szerszámokon végzett újításokkal a munkavégzést próbálta megkönnyíteni.
A hagyomány a mai élet sok területén még ma is jelen van, de már nincs olyan meghatározó ereje, mint korábban volt.
Az anyagi kultúra kutatása később és lassabban indult meg, mint a folklóré. A folklór a néprajz szerves része, amely szóbeli, szóban élő néphagyományi hiedelmek, szokások, szertartások, dalok, mesék, stb.
Néprajzi megfigyelések már az ókorból ismertek. Ennek ellenére a néprajz kutatása jóval később szerveződik tudománnyá. Néprajzi feljegyzések, adatok már a középkori magyar krónikákban, és oklevelekben is megtalálhatók. Anonymus (XII.sz.) már megemlékezik a parasztok "hamis meséiről és a regösök csacsogó énekeiről", amit a történetíró lenézett ugyan, de írásaiban mégis csak fölhasznált. A vallási irodalomban is sok néprajzi vonatkozással találkozunk.
Bél Mátyás (1684-1749) az első, akinek a nevével összekapcsolódik a magyar néprajztudomány kezdete. A Notitia Hungariae novae Historico geographia c. A XVIII. sz-ban Tessedik Sámuel (1742-1820) szarvasi lutheránus lelkész munkájában - A paraszt ember Magyarországban, mitsoda és mi lehetne... - rámutat a parasztság szellemi műveltségének fontosságára, bemutatja életét, helyzetét, elmaradottságát, babonáit, és ezek megoldására keres lehetőséget. Gazdasági iskolájában a parasztfiataloknak gyakorlati ismereteket oktatott.
A XIX. sz-ban történészek, nyelvészek egyre tudatosabban fordultak a nemzeti hagyományok megismerése felé. szellemi ( szellemi hagyomány, folklór) néprajzra. A kettő jelenségei sokszorosan összefüggnek egymással.
A tárgyi kultúra kutatása nem pusztán a tárgyak ismertetése, hanem emberi műveltség, cselekvések egész sora. A kétkezi műveltséghez, a tárgyak előállításához, használatukhoz (a munkához) tapasztalati tudás szükséges (pl. a szövés technikáját az ember nem egyik óráról a másikra sajátította el). Ez a tudás is hagyományos, öröklődő, néha egyik nemzedékről a másikra száll, néha egyszerre, néha azonban hosszas gyakorlattal.
A tárgyak életünk nélkülözhetetlen részei, nélkülük szinte nem létezhetünk, de azok sem létezhetnek emberek nélkül. Velük élünk és velünk élnek. Megszépítik, vagy elviselhetetlenné teszik környezetünket, életünket. Múzeumokban is a tárgyakon keresztül ismerheti meg az érdeklődő a régi, vagy az új idők emlékeit, történelmi korok, kultúrák, művészetek halhatatlan értékeit. Ismeretlen korokról, emberekről, kultúrákról mesélnek ezek a régi tárgyak.
A szellemi hagyományok a nép lelkében élnek, öröklődnek. A szellemi néprajz azokkal a képződményekkel foglalkozik, amelyek a közösség lelkében keletkeznek, hagyományként szállnak nemzedékről nemzedékre. Népmese, népköltészet, népzene, néptánc, babonák, hagyományok, szokások.
A tárgyi és a szellemi néprajz szoros kapcsolatban áll egymással. A tárgyak néprajzi értelemben nem élettelenek, bizonyos műveltség, cselekvések élő részei. Vannak szokások, melyek időszakonként élnek, és csakis akkor, amikor az alkalom megkívánja. Pl. a betlehemezés csak az ádventi időszakban, a karácsonyi ünnepkörben lehetséges.
A hagyományokban - akár a nyelvet, akár a művészeteket nézzük - jelentős szerepe van a képzeletnek, amely az elfelejtett, vagy nem tetsző helyett újat is formálhat, kialakíthat. A hagyományokat átadják az emberek, vagy embercsoportok egymásnak. Ezt az átadást nevezzük tradíciónak. A hagyomány történeti életének megfigyelése a betű, a fénykép, a rajz, a film, valamint ezek összehasonlító vizsgálata. Általában a tárgyi hagyaték jelenségei térbeliek, míg a szellemieké időbeliek, de ez fordítva is lehetséges.
A magyarság népi műveltsége alapszerkezetében és fő vonásaiban egységes. Ennek ellenére azonban számon tartunk kisebb-nagyobb csoportokat, tájakat, más etnikum által körülvett szigeteket, melyek többé-kevésbé különböznek a szomszédoktól. A gyökerek egészen a honfoglalásig nyúlnak vissza. A letelepedett nyolc törzs között származásban, műveltségben, foglalkozásban is különbségek lehettek és voltak is, ezenkívül még a terület, ahová letelepedtek (hegyes, sík, mocsaras vidék) meghatározó tényező volt a helyi kultúrák kialakulásánál.
Egy népnél a legfontosabb műveltségi összetartó erő a nyelv. A néprajzi ismereteink bővítéséhez a szakkönyvek, a néprajzi múzeumok kiállításai, a televízió nagyban hozzájárulnak. Néprajzi kiállítások az ország egész területén megtalálhatók. Múzeumokban, tájházakban, szabadtéri néprajzi múzeumokban ismerkedhetünk meg a hagyományos tárgyi kultúrával, annak történeti fejlődésével.
A szabadtéri néprajzi kiállítás hasonlósága ellenére sokban különbözik a múzeumokban látható kiállításoktól. Ezek inkább építészeti kiállítások, mivel a látogató először itt az épülettel találkozik, megismeri annak nagyságát, beosztását, szerkezetét, építőanyagát, tüzelő berendezését, az építés technikáját, majd az épületben elhelyezett tárgyakat. Az építmény árulja el a legtöbbet a természetes és az ember alkotta környezetről, az ember környezetalakító tevékenységéről, annak fejlettségéről. Ám a néprajzi múzeumok nem csupán építészeti kiállítások, mivel az itt elhelyezett tárgyak, bútorok, háztartási és gazdasági eszközök, az ezekkel szemléltetett munkafolyamatok, szokások együttesen mutatják be az emberek életmódját, kultúráját, környezetét. Tulajdonképpen ezek életmód kiállítások, melyeken keresztül bepillantást nyerhetünk a parasztság múltjába.
Balassa-Ortutay: Magyar néprajz c. könyve használható. Ezenkívül számos néprajzi témájú könyv található könyvtárakban, könyvkereskedésben. Nagyon híres a négy kötetes Malonyay-féle A magyarság néprajza c. A magyar néprajz. Bp. l979. A magyar népművészet. Bp. Népművészet Bp. 1982. II. Bp. 1981. Főszerk. Ortutay Gyula. Bp. 1981.
Egy népen belül olyan alegységet, amely sajátos történeti hagyománya, kultúrája, életmódja, társadalmi szervezete, illetve nyelve alapján különül el a környezetétől, etnikai csoportnak vagy néprajzi csoportnak nevezünk. Néprajzi csoportról csak abban az esetben beszélhetünk, ha legalább 2 vagy 3 elválasztó kategória van, viszont egy nyelvszigetet, vagy népszigetet csupán nyelvi (tehát 1 kategória) elkülönültsége alapján is már néprajzi csoportnak tekinthetünk. Pl. bukovinai székelyek, szlavóniai magyarok.
A magyarság népi műveltsége alapjában és fő vonásaiban véve egységes, ennek ellenére azonban számon tartunk olyan kisebb-nagyobb csoportokat, tájakat, más etnikum által körülvett szigeteket, melyek közelebbi és távolabbi szomszédainktól különböznek. Egy-egy etnográfiai csoport olyan sziget a magyarság egészében, mely jellegzetes elemekkel különül el a szomszédoktól. A megkülönböztető elemek az évek során azonban változhatnak, alakulhatnak, ugyanúgy, mint ahogy a népi kultúra egésze is alakul és változik.
Az etnográfiai csoportok kialakulásánál földrajzi és történeti tényezők játszottak közre. A honfoglalás idején a Kárpát medencébe letelepedett törzsek származásban, műveltségben, foglalkozásban is különböztek egymástól, s az itt talált terület változatos tájai - hegyek, síkságok, lápok, mocsarak - az ide letelepedett emberek életmódjára is hatással voltak, és ehhez járultak még a történeti tényezők, pl. egyes csoportok kiváltságokat élveztek, ezért társadalmi-gazdasági különbségek alakultak ki, melyek aztán elő is segítették az etnográfiai csoportok kialakulását.
A honfoglalók a Kárpát-medencében államilag szervezett lakosságot csak keveset találtak. A Dunántúlon élt kevés frank, a középső területeken avarok, szlávok, s a szlávok azok, akik a Duna-Tisza táján, az északi hegyekben és Erdély területén éltek nagyobb számban. A magyarok a Kárpát medencében élt lakosság ellenállásába nem, vagy alig ütköztek, letelepedésük békés volt. Nem szerették a magas hegyeket, azokat elkerülték, inkább az Alföld kevésbé vízjárta területeit szállták meg.
A Magyarországon élő kunok, jászok, palócok, illetve a székelyek sajátos megkülönböztető vonásai régi keletűek. A kunok, a jászok betelepedésükkor nem beszélték a magyar nyelvet, a palócok a kabarok, a kazárok utódai, a székelyek Attila népének, hunoknak vallják magukat.
Az etnográfiai csoportok esetében legfőbb szempont a közös történeti alapú együvé tartozás, amely gyakran földrajzi és igazgatási határokon át is terjed. A néprajzi tájak esetében a földrajzi tényező szabja meg a határt, amikor is egy hegység, egy lápvidék, egy folyóvölgy, egy szőlő termő terület népessége tartozik egybe. Egy nép legfontosabb műveltségi összetartója a nyelv. Viszont a tájnyelvet nem minden esetben használhatjuk etnográfiai csoportok meghatározására.
A török megszállás után az elnéptelenedett vidékekre megindult a betelepedés úgy az ország távolabbi vidékeiről, mint más országokból. Az érkező telepesek hozták magukkal saját kultúrájukat - viseletüket, szokásaikat, hagyományaikat - melyeket a mai napig is megőriztek. Ha megfigyeljük hazánk népviseletét, díszítő műv...
tags: #regi #paraszthaz #fedelhejazata