Szentendre sztáravoda lakopark terkep: története és mai arca
Szentendre (németül: Sankt Andrä, szerbül: Сентандреја, szlovákul: Svätý Ondrej) város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében a Szentendrei járás székhelye. A város az 1870-es évekig kisváros volt, alig érte el a négyezer fős lakosságszámot. A korábban a szentendrei mezőgazdasági területekhez tartozó részek beépített belterületének többsége ma is nagy részt beépült, és a 21. század elejére a lakosság száma jelentősen növekedett. A Dunakanyar kapuja, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-Duna találkozásánál elhelyezkedő város gyönyörű természeti környezetben fekszik, amelyhez a H5-ös HÉV, autóbusz- és sétahajó-járatok is kapcsolódnak.
Észak felől Leányfaluval szinte teljesen összeépült, és a Szentendrei-Duna bal partján húzódó Szentendrei-sziget délről Pomáz és Budakalász határolja. Nyugatról a vulkanikus tömbökből álló Visegrádi-hegység emelkedik, amelynek legközelebbi csúcsa a Nyerges-hegy. A patakokból bontakozik ki Szentendre vízrendszere: Sztelin-patak, Sztaravoda-patak, Bükkös-patak és Dera-patak észak felől déli irányban haladva.
A település története szakaszosan lakott, egymástól független településekként alakult ki a Duna menti közlekedés és az ókori utak összefüggéseiben. A Ferenczy Múzeum anyaga bronz- és vaskori szórványleleteket őriz. Egy bronzkori urnás temető a Pap-szigeten ismert, amely azonban távol van Szentendre középkori városmagjától.
A mai terület első ismert őslakossága eraviszkusz eredetű volt. Ulcisia Castra - később Castra Constantia - néven a római korból származó település a Duna mentén helyezkedett el, amelynek limes védelmi szerepe fontos volt. A Dunakanyar Pannonia védelmének kulcsa volt, mert a kvádok, szarmaták és jazigok elterjedése határos volt e környékkel. Ulcisia Castra - Farkasvár - Marcus Aurelius kedvenc katonai tábora volt. A római limes szakaszai közé tartozott, és 202-ben Septimius Severus, 214-ben Caracalla, 375-ben II. Valentinianus császárok is megfordultak itt.
A Hun-kor és a longobárd leletek a környéken maradtak fenn, a száz sírhelyes longobárd temető Magyarország eddig ismert legnagyobb ilyen temetője a környéken került elő. A VII. századból avar ötvöstermékek ismertek, amelyek alapján avar fejedelmi központról is beszélnek. A 9. században Kurszán fejedelem használta a római tábor maradványait erődítményként.
11-12. században Szentendre neve először felrémlik 1146-ban Fulco deák végrendeletével, amelyet II. Géza erősített meg Sanctus Andreasban. A település az Árpád-korban udvarhely lett; a templom és a királyi szállás képezik a városmagot. A 13-14. században főesperesi székhely is volt, vámjogokkal és árumegállító jogokkal rendelkezett. 1318-ban Károly elvette a veszprémi püspökségtől a birtokot, és Szentendre Esztergom érsekségének fennhatósága alá került.
Az 14. század végétől kolostorok és pálos rend is megjelenik a településen: a kolostorok helye egyelőre ismeretlen, de a káptalani és monostori tevékenység fontos volt. A 16. századra a török korban a város elnéptelenedett, a lakosság létszáma jelentősen lecsökkent. 1686-ban felismerték, hogy a török fennhatóság felől felszabadul Esztergom és környéke, a város újra benépesedett. A szerbek és dalmátok érkezése tovább formálta a város etnikai összetételét, és a 18. században a település több templomos kisvárossá alakult.
A 18. századi újratelepítés során hét templomot emeltek a településen, amelyek közül négy a betelepülők származását is jelzi. A város jellegzetes barokk polgárházak, macskakőes utcácskák és szűk sikátorok tükrözik a déli hangulatot. A 1690-es nagy szerb kivándorlás hatására a város kultúrája tovább gazdagodott. A szamárhegyi dalmát bevándorlás és a szerbek is jelentős nyomot hagytak a városképben, leginkább a központi kereskedőházakban és az utcák elrendezésében.
Az 1890-es években Szentendre kapta meg a rendezett tanácsú város rangját, és a 20. század elejétől a suburbanizáció dinamikus növekedést hozott. A művészet iránti vonzódás megteremtette a szentendrei művésztelepet 1929-ben és az úgynevezett szentendrei iskolát. A 20. század elején a város a 3-4 ezer fős állandó lakosságról 25 ezer fölé növekedett, részben a hőn szeretett környező hegyek és üdülőterületek bekapcsolódásával. A Pismány-hegy, a Kada-csúcs és környéke, a Tyúkosdűlő és a Sztaravoda belterületbe csatolásával a telek- és ingatlanpiac felpezsdült, és megkezdődött a folyamatos terjeszkedés.
Alapvetően három gazdasági ágazat működött: a szőlő- és bortermelés, az ipar, a kereskedelem és szállítás. A helyi gazdaság dinamizmusa a bor- és szőlőtermelés kivitelében, valamint a közlekedésben és a turizmusban is megnyilvánult. A 20. században a szentendrei városkép a hétköznapi polgárok élete és a művészeti közösség találkozási pontja lett.
tags: #szentendre #sztaravoda #lakopark #terkep