templomok kereszt alaprajz képek: egy áttekintés a középkori katedrálisok szimbólumairól és szerkesztéséről
A katedrálisok kialakulása a XII-XIII. századra vezethető vissza. A szó jelentése püspöki székhely temploma. Tulajdonképpen Szent Péter székéről kapta a nevét „cathedra Petri”, melyből kialakult a püspöki trón. A székesegyházak alaprajzai kereszt alakúak. A kereszt a tisztítótűz szimbóluma és Jézus megfeszítésének eszköze, amit az alaprajzba is belefoglaltak. A templom arányainak ilyesfajta megfogalmazása nagy hasonlóságot mutat például az ősi indiai templomok szerkesztési elveivel. Mindkét esetben ember alakot illesztettek az alaprajz formába, mintha az adott pozitúra határozná meg a templom alapjait.
A hinduknál egy 9×9 négyszögből álló négyzet a kiinduló forma, míg a keresztény templomoknál a Mennyei Város ábrázolása az alap. A keresztény kultúrában Jézus testét tekintik a templomok ősképének, ahol az apszis a fej. A templom már a korakeresztény időkben is az „Isten városa”, ami jelentős eltérés a korábbi vallások koncepciójához képest. A rómaiak például lakhelyet építettek isteneiknek, mely nem volt nyilvános és így nem látogathatták a hívek. Mivel a templomok tájolása nyugat-kelet irányú, a kereszt szárai természetszerűleg észak-déli irányúak, azonosan az égi tengelyekkel. Ezt az ősi szokást a rómaiaktól vették át, ahol nemcsak a templomokat, hanem a városokat is így szerkesztették. Mindig törekedtek az égi rend megtartására itt a Földön is, így a felsőbb világ rendezettsége uralkodott a káoszra hajlamos anyagi szférán is.
Titus Burckhardt szerint a hívő „egy szakrális világ keletkezése révén kerül a látható világmindenség középpontjába, ugyanis az ég fő tengelyei itt metszik egymást. A templomok a szentélyt veszik körül, azt a helyet, ahol Ég és Föld egyesül. A hosszanti szerkesztési forma az utat, a város egy részét szimbolizálja, s az átriumtól az apszisig vezet. Az átrium, a hosszház és a keresztház a keresztény út három fokozata, a megtisztulás, megvilágosodás és Istennel való egyesülés szimbóluma. A másik stílus, a bazilika-forma, ahol egy középpont köré emelt kupolás épület jeleníti meg az universumot. Ez a stílus inkább a görög-keleti egyháznál honosodott meg és a legkiemelkedőbb alkotása a Hagia Sophia Konstantinápolyban. Igen gyorsan, öt év alatt építették fel 532-537 között. Alapmérete 96×66 méter, de később ezt meghosszabbították. Kupolájának átmérője 32.6 m, a belső nyitott tér 67.3x 32.6 m.
A bazilikákban Ég és Föld egymás fölé kerül. A VI. A katedrálisok kialakulásával a two irányzat ötvöződött, tehát a hosszanti elrendezést kupolával fedték le, megőrizve mindkét szimbólum rendszert. Bár keleten és nyugaton azonos formákat használtak, az értelmezés már nem volt egységes. A keresztény szimbolikában a négyszög a Mennyei Jeruzsálem másolata, a tökéletesség megvalósult formája, a kardinális erény. Ezzel szemben a bűn körbe-körbe fut. A mennyei Jeruzsálem a földi Paradicsom párja, az egyik az idők kezdetén a másik a végén áll. Ha az ember a kört az idő látható nyomának tekinti, akkor annak kimerevített formája a négyszög lesz. A keleti szimbolikában a kör tökéletes forma, utal ugyan a szamszárára, mégis inkább az egység, a teljesség képi megfogalmazása.
A katedrálisok megépítésének alap mozdulata a keltelés, mikor kijelölik az épület meghatározó pontjait. Ezek a szerkesztési leírások egyformák Kínában, Indiában és Európában. Egy megfelelő magasságú rúddal adták meg a középpontot, mely köré egy olyan kört szerkesztettek, hogy azt a rúd árnyéka érintse napfelkeltekkor és napnyugtakor. E két metszéspontból egyenlő sugarú köröket húzva kijelölhették a meridiánt, a meridián és a kör metszéspontjából két azonos átmérőjű kört húztak. Mint kardinális térrészlet és egyben az égi világ szimbóluma helyénvaló a díszítettség, az arany és más fémek illetve drágakövek használata. A katedrális padlózatát rendszerint kikövezték vagy festett, ólmos mázzal borított agyaglapokkal, esetleg mozaikokkal burkolták, melyeken történeteket ábrázoltak. A belső tér megvilágítása a főhajó felső ablaksorain keresztül történt, melyet ólomkeretes festett képek díszítettek. A körfolyósok a szentély körbejárását teszik lehetővé, hiszen ez mindig lélek-tisztító hatású, akárcsak keleten. A kapuk és az oszlopok szobrai az időtlenséget jelezték.
A templomépítészet fő típusai és jellemzőik
A gótikus székesegyházakra jellemző az átláthatóság, a felépítés vázszerűsége, a dimenziók hatalma. Maga a gótika olyan, mintha az anyag feletti győzelmét ünnepelné. Méltóságteljes, Isten és a szabadság felé törő, dinamikus. Ez főként a román stílus vaskossága után szembeötlő. A templomok tervezésénél a geometriában meglevő misztikát, az aranymetszést használták fel. Az apszis délkeleti tájolású, míg a homlokzat észak-nyugati és így a kereszthajó észak-kelet, dél-nyugati irányú. Az épületbe belépő hívő kelet felé halad előre. A Nap a különböző napszakoknak megfelelően süti körbe a nagy felületű, színes ablakokat, s fázisai idővel körforgássá rendeződnek. A rózsaablakoknak sajátos jelentésük volt. A hatágú ablakok Salamon pecsétjének formáját tükrözik. Az ilyen osztású ablakokat a mágusok csillagának, vagy keréknek (rota) nevezték. A templom alatti kripta vagy altemplom gyakran a halottak nyughelye lett a gótika idejében.
A katedrálisok egy olyan korban jöttek létre, mely a misztikától volt hangos. Akkortájt az emberek még benne éltek a csodák világában. A templomok építésénél a mesterek természetesen alkalmazták titokzatos tudásukat és az elkészült épületet, mint a legszentebb teret, megtöltötték szimbólumaikkal. Nézzük meg, mit jelent ez a Párizsi Notre Dame esetében. A bejárati ajtónyílást kettéosztó faragott oszlop a középkori tudományok allegorikus ábrázolásának egész sorát kínálja. A templomtérrel szemben - a díszhelyen - az alkímiát jelképező női alak foglal helyet, homloka a felhőket éri. Trónon ül és baljában jogart tart - az uralkodás jelképe - , míg jobbjában két könyv van, az egyik csukva (ezotéria), a másik nyitva (exotéria).
A templomok belső terében minden kis részletnek jelentősége van: a mértani arányoknak, az elhelyezkedésnek, a fény játékának, a színeknek. A templomok többségében megtalálható szent kutak például az élet forrását szimbolizálják, sokszor gyógyító hatást tulajdonítottak nekik. Maga a katedrális a teremtés szimbóluma. A szám és mérték a teremtés alapjainak számítottak, tehát visszafelé is bejárható az út. A templomok falait általában képek díszítették, de a gótika átrendezte a belső tereket és nem igen adott lehetőséget nagyobb falfelületek megfestésére. De az ablakokon, melyek itt amúgy is nagyobb jelentőséggel bírtak, ott volt helye a képi világnak, ráadásul egy egészen extrém fényjáték kíséretében. A templom középponti része természetesen az oltár. A XII-XIII. századra még nem alakult ki teljes mértékben a katolikus egyház liturgiája, így az oltár funkcionálisan még rendelkezett némi szabadsággal. A görög-keleti hitéletben az ikonok szentsége sokkal erősebb, mint a nyugati egyháznál, így az oltár kialakítása is eltérő. A szentélynek a szertartás menetéhez kell igazodnia, és képviselnie kell azokat az alapértékeket, amit az egyház is vall. A szertartás alatt valósággá válik a hívők számára a tanítás, és minden művészi alkotásnak - a zenének, az éneknek, a képeknek és a szobroknak egyaránt - ezt kell támogatnia. Így az épület valóban betöltötte egyetemes funkcióját, leképezte a mindennemzetet, közelebb hozta a szakrálist az egyénhez. Építészetileg, szimbológiailag és misztikus módon is mestermű, az elesett ember számára pedig menedékhely, azilum, ami oltalmat nyújt minden szerencsétlennek.
tags: #templomok #kereszt #alaprajz