A Nemzetközi Űrállomás építésének története és jelentős mérföldkövei
1998. november 20-án indult útjára a Zarját szállító Proton-K rakéta Bajkonurból, és ezzel kezdetét vette az ISS első moduljának története. A Zarja az egykori TKSZ szovjet teherszállító űrhajók eleméből épült meg 1994 december és 1998 február között, a költségeket az Amerikai Egyesült Államok finanszírozta. Kezdetben az energiaellátásért, a manőverezésért és a tárolásért felelt; energiaellátásról 2 db, összesen 24 m fesztávolságú napelem és 6 db akkumulátor gondoskodott, a manőverezést 4 nagyobb és 12 kisebb fúvóka, illetve 2 hajtómű segítette.
A Zarja modul a kezdeti időszakban egy 185 x 354 km-es pályára állt, amit a modul 2 hétig tartó tesztelése után 390 km magasra emeltek. A Zarja képzett fotója az Endeavour űrsiklóról segített a megértésben, hogy az ISS létrejötte milyen hosszú és összetett folyamatrendszer. A Nemzetközi Űrállomás létrehozásáról szóló megállapodás 1998. január 29-én írt alá a kanadai, amerikai, orosz és más országok képviselői. A Zarjához december 4-én csatlakozott az első amerikai modul, a Unity, amelyet az Endeavour szállított. Két évvel később érkezett az állomás új szervizmodulja, a Zvezda.
Megjegyzés: a cikksorozat főleg az ISS építésének folyamatára, az ezeket végrehajtó küldetésekre, valamint a modulok részletes bemutatására koncentrál.
2000. november 2-án érkezett az első legénység, William Shepherd (USA), Jurij Gidzenko és Szergej Krikaljov (Oroszország) személyében, és azóta folyamatos az emberi jelenlét az űrállomáson. A Zarja és Unity összokoszkodásával kezdődött meg az állomás első összeszerelési fázisa, amelyet a 2000-es években a Zvezda, Z1, P6 és P5 rácselemek, valamint a Destiny tudományos modul fokozatos hozzáépítése követett. A Destiny az Egyesült Államok első tudományos laboratóriuma, amely 14,5 tonnát nyom és 106 köbméter nyomás alatti teret kínál.
Az ISS építésének jelentős állomásai közé tartozik a Clearwater töréspontja az ENSZ-szövetség és az Egyesült Államok között, de a projekt részeként jött létre a Canadarm2 robotkar is, amely lehetővé teszi az űrsétákat és a teherhajók kezelését. A Canadarm2 17,6 méter hosszú, 1497 kg súlyú, és 7 motoros ízülete lehetővé teszi a tömegek mozgatását és a külső rögzítést a PDGF pontokon keresztül. A Unity és a Zarja modulok egyidejű összekapcsolása után a Destiny kiemelése és a robotkar rögzítése következett az STS-98 küldetés során.
A program részleteiben bemutatásra kerültek többek között az MPLM modulok (Leonardo, Raffaello, Donatello), amelyek közül Leonardo debütált az STS-102 küldetésen az űrállomáshoz kapcsolódóan. Az első űrséták során az űrhajósok a Quest légzsilpen keresztül léptek ki, és a Canadarms2 robotkar beépítése is kulcsfontosságúnak bizonyult. Az STS-104 küldetésre került fel a Quest légzsilip, amely lehetővé tette a nyílt űrsétákat, és az űrhajósok külső karbantartási műveleteit. A JPL és az amerikai ESA-közreműködés révén beépült a Kibo és a Columbus modul is, melyekkel Japán és az Európai Űrügynökség is részt vett a közreműködésben.
2001-ben tovább bővült az állomás: a Pirsz légzsilip és dokkoló modul (DC-1) segítségével új kapcsolatok nyíltak a Zvezda modullal. A Pirsz az orosz űrrendszer elsődleges kikötőpontja lett, és a későbbi orosz űrséták számára is kulcsfontosságú maradt. A 2001-es év további nagy eseménye volt a Szojuz és Progressz teherhajók érkezése, a tudományos kutatások és a külső modulok bővítése, valamint a robotos, kölcsönhatásokkal teli összekapcsolások folytatása.
A következő időszakban a zenit felé vezető út a Destiny és a Lab modul beépítésével folytatódott, 2001-ben a Starship program és az STS-missziók jelentős részben a Councilon keresztül zajlott. A Szovjetunió összeomlása után az oroszok is bekapcsolódtak a közös programba, és a Mir modul tapasztalatát felhasználva a Space Station Freedom terv helyett a ma ismert ISS szövetségi modell alakult ki 1993-1998 között.
A Nemzetközi Űrállomás fő mérföldkövei
- 1998: Zarja modul útjára indul és az ISS első modulját áthidaló szakaszként szolgál.
- 1998-1999: Unity korai kikötés és Zvezda csatlakozás; később a Z1 és P6 elemek érkezése.
- 2000: első állandó legénység érkezése; az űrhajózási együttműködés bővítése.
- 2001: Discovery STS-98 - Destiny modul szállítása, PMA-2 áthelyezése és a Destiny csatlakoztatása
- 2001: STS-100 - Canadarm2 telepítése és a RAFFAELLO modul bemutatkozása; űrséták és külső munkálatok.
- 2002-2009: Columbus és Kibo modulok érkezése; japán és európai részvétel erősödése.
- 2009-2011: Szojuzok és más orosz űrhajók segítségével biztosítják a folyamatos személyzetcserét és a karbantartást a Shuttle-mag nélküli korszakban.
- 2016: BEAM kísérleti modul felhelyezése; IDA dokkolóportok beépítése az állomáson.
A Nemzetközi Űrállomás 24 éve a legambiciózusabb ember alkotta objektum a Föld körüli pályán, mérete a napelemekkel együtt 109×73 m. Az űrállomás összetétele modulokból és elemekből áll, amelyeket több nemzet űrügynöksége telepített. A projekt során 42 különálló küldetést, 12 évnyi építési munkát és több mint 150 milliárd dolláros költségvetést számolhatunk össze. Az állomás folyamatosan szolgál tudományos kutatásokkal, mikrogravitációs környezetben végzett kísérletekkel és emberi kutatói jelenlékkel a Föld körüli pályán.
Az ISS üzemeltetéséért öt űrügynökség felel: NASA, Roszkoszmosz, ESA, JAXA és CSA. A 2000-es évektől kezdődően a program fokozatosan nyitottabbá vált a kereskedelmi részvétel felé, miközben a politikai környezet és nemzetközi kapcsolatok alakították a közreműködés dinamikáját. A jövőben a tervek szerint 2030-ig működik, majd felélesztik a megfontolt irányított leszáltatást. Oroszország törekvése egy saját, önálló űrállomás létrehozására 2028-ra ígért ütemezést, miközben a NASA a kereskedelmi vállalatokkal való együttműködést tovább erősíti.
Nyugati és keleti modulok összekapcsolása és a tudományos háttér
Az ISS megépítésére használt küldetések közül kiemelkedő a STS-98 (Destiny), STS-100 (Canadarm2), STS-104 (Quest légzsilip) és STS-120 (Harmony modul). A Destiny a Sugárzásbiztos rekeszeket és 24 ISPR rekeszt tartalmaz, amelyek a különböző tudományos kísérletekre cserélhetők, és a Crew Lock révén lehetővé teszi a belső és külső tevékenységeket. A külső tárolóplatformok, úgynevezett ESP-k lehetővé teszik pótalkatrészek egyszerű tárolását és ellátását a nyomásmentes térben is. A Harmony összekapcsolása a Unity-hez lehetővé tette a Destiny külső kábelezését és a külső kapcsolatok kiépítését az űrséták során.

A jövőre vonatkozó tervek szerint a kereskedelmi részvétel növelése és a nemzetközi együttműködés hosszú távú fenntartása tovább folytatódik. Várható a befejezés 43 modulból és elemből álló állapot fenntartása, amelyek a különböző típusú modulok és dokkoló- vagy labormodulok különböző szerepeit hangsúlyozzák. A NASA és partnerületek között a tudományos megfigyelések mellett a mikrogravitációs kísérletek, orvosi és biotechnológiai kutatások is folytatódnak a Föld körüli pályán.
Fedezd fel a Nemzetközi Űrállomást 360°-ban: Tapasztald meg a nulla gravitációt VR-ban [4K]
Meta adatok
Az űrállomás történetében a Zarja 1998-es startja és az azt követő modulok összekapcsolódása jelenti az induló pontot. A Unity, Destiny, Canadarms2 és a Kibo, Columbus modulok hozzájárulása mind a technológiai fejlődést, mind a nemzetközi együttműködést elősegítették. A projekt költsége és időtartama kiemelkedő, de a tudományos eredmények és az emberi jelenlét szempontjából kulcsfontosságú a földkörüli kutatások számára.
| Modul | Elhelyezés | Fő funkció |
|---|---|---|
| Zarja | Első modul | Energiaellátás, manőverezés, tárolás |
| Unity | Kikötőmodul | Összeköttetés a Destiny-vel |
| Destiny | Tudományos modul | ISPR rekeszek, laboratóriumi munka |
| Canadarm2 | Külső robotkar | Külső manipuláció, űrséták támogatása |
| Kibo | Japán tudománymodul | Tartós emberi jelenlét és kísérletek |
tags: #nemzetkozi #urallomas #epitese
