A Centenáriumi lakótelep rejtett élete Pál Dániel Levente tollából
A Centenáriumi lakótelep, mint sok más városrész, sajátos hangulatot, rejtett történeteket hordoz magában. Ezeket a történeteket gyakran csak az ott élők vagy azokat mélyebben megismerők tudják igazán átérezni. Pál Dániel Levente Az Úr Nyolcadik Kerülete című kötete betekintést enged egy ilyen világba, mely a főváros árnyékos oldalát mutatja be, mégis különös transzcendenciával áthatva.
A kötetet műfajilag nehezen lehet behatárolni, és az olvasás aktusának pikantériája éppen ebben rejlik. Az én megközelítésemben Az Úr Nyolcadik Kerülete verses szövegfolyam. Pál Dániel Levente többféle olvasatot kínál fel új könyvével, ezzel a gesztussal a szélesebb olvasótábort igyekszik megcélozni.
A szerző bevezetőjében konkrétan bemutatja a helyszínt, amelyről később mesélni fog. A bevezető így hangzik: „A helyszín Józsefváros, Budapest nyolcadik kerülete. Nem a Palotanegyed, hanem a Nagykörút túlsó oldala, a Város és a Zóna határa, sok itt ragadt vagy idesodródott emberrel és sorssal. Sokszor az az érzésem, mintha itt egyszerre múlna és állna meg az idő. Az egyik utca a századfordulós Párizs, egymás felé dőlő régi polgárházakkal, a hajdani polgárgazdaság málló faldíszeivel, a kispolgári erkölcsök és ízlés diszkrét túlzásaival. Ötven lépéssel odébb falun vagyunk, egy gólyával díszített udvarház maradt az építési terület közepén, mostanság árnyas kiskocsma. Nem messze tőle közkertek, paradicsommal, paprikával, kukoricával és muskátlival. Az ellenkező irányban lakótelep, egyszerre pezsgő és kietlen. Majd egy olyan sikátoron megyünk tovább, ami az olasz maffiamozik tompa sárgáit égeti az ember szemébe, és már a Zónába értünk - kívül időn és téren. Élnek itt az őslakos magyarok és cigányok mellett törökök, kínaiak, vietnamiak, arabok, mindenféle afrikaiak, cserediákok, öreg forradalmárok, házfoglalók, háborús menekültek, piti és nagystílű gengszterek és vagy egy tucat vallás és szekta aktív hívei. Itt van elszórva pár négyzetkilométeren minden, ami a mi régi és ami a mi új Európánk. Szükség van némi szociális érzékenységre, emberismeretre és empátiára, hogy befogadjuk ezeket a történeteket, hassanak ránk, különben teherré válhatnak, amit egy intellektuális elme, aki rendszerint többet mozog a könyvtárszobában, mint a valóságban, és nincs alkalma találkozni ilyen szintű problémákkal, automatikusan eltaszít magától. Kétségtelenül megdolgozza a pszichét, mélyre ás, nyugtalanná, zaklatottá tesz, lemeztelenít, megfoszt a Hamvas által is sokszor emlegetett maszkjainktól. A szerző nem finomít, nem ken el semmit, nevén nevezi a dolgokat, a cigányok nem romák, a kurvák nem prostituáltak, és a koldus nem mindig szánalomra méltó ember, a gyarlóság benne is ott lakik, mint mindnyájunkban. Ez a rögvalóság, a főváros árnyékos oldala, amit unos-untalan áthat valami különös transzcendencia.”
A címválasztás sem véletlen, a szerző szándékosan utal a hosszabb ívelésű történetek, apró miniatúrák, versszerű töredékek és a transzcendens viszonyára. Legmarkánsabban A Kálvária téri könnyező Szűz Mária esete című novellában jelenik meg a szakralitás és a kerület lakóinak olykor kissé ambivalens, fura viszonya.
A könyv szerkezeti felépítése, a nyolc fejezet: Gyerekek, Fiúk, Lányok, Nők, Férfiak, Állatok, Öregek, Boszorkányok és szellemek szintén transzcendens gesztus. A könyv fragmentumai mentén végigkövethető az emberi életút a születéstől a halálig.
A Gyerekek című fejezetből az első két novellát, „Az én lyánykám” és az „Ennyi okossággal államtitkár lesz belőle!” című írásokat emelném ki. Utóbbi egy cigány kislányt mutat be, aki háromévesen már tud olvasni, az anya büszkélkedik a járókelőknek a csodagyerekkel, akik megjegyzik, államtitkár, miniszter is lehet belőle, sokra viheti, ha már most ilyen okos. Ő, vagyis az Úristen.
Érdemes figyelnünk arra, hogy a szerző hogyan viszi végig a transzcendens vonalat egy életúton. A cigány közösségből nem könnyű kiemelkedni, sejthető: nem lesz miniszter az okos kislányból, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a replikázó prosti mintáját követi majd, esetleg elsajátítja a kártyavetés, jóslás, átkozódás tudományát a nagymamától, továbbörökíti, boszorkány lesz belőle.
A Lányok című fejezetben felbukkannak a történet lehetséges folytatásai: ugyanez a kislány itt már nő és prostituált; az „Imádkozom” c. írásban, illetve a Kora este volt, vénasszonyok nyara című darabban jelenik meg a karakter újra.
Egy másik nagyon fontos társadalmi problémát, a családon belüli erőszakot a Segítség! című írásban látjuk kibomlani. A szerző nem akar semmire rávezetni, nem ítélkezik és nem válik didaktikussá sem, de jelzésértékű, hogy az Állatok fejezetben és nem a Lányok, Férfiak vagy a Nők részekben találkozunk a szöveggel.
A lányanya a babakocsit nem tudja föltenni a buszra, az apa közben bagózik, tudomást sem vesz a helyzetről, időközben több busz is elmegy. Miután az apa a bagózást befejezi, felugrik a járatra, s noszogatja a feleséget, hogy gyorsabban, csipkedje magát.
„A magányügy az magánügy, nem szerencsés közbeavatkozni, ez nem szociológia, ezeken már úgysem lehet segíteni.”
A verbális agresszióra jó példa az Óda a női szépséghez, amelynek címe ne tévesszen meg senkit, csupán finom irónia a szerző részéről.
Egy férfi áll a kisbolt előtt a kukáknál, üvölt a bolt ajtaja felé, valakihez, aki épp most mehetett be: - Há’ hogy nézel ki? A ménkű csapjon beléd, de az sem baszna meg! Há’ mit akarsz az utcán? Így jöttél dolgozni, ilyen csoffadt-gatyában? Há’ mit akarsz te itt? Pénzt? Azt akarsz? Majd valami kukásgeci, mer’ más nem fog hozzád sem érni! Rád sem néznek! Én sem nézek rád, látod?! Há’ milyen kurva vagy?! Én dolgozni jöttem ki. Fel is öltöztem. De te mit akarsz?! Elhallgatsz! Nem bírom a rusnya képedet sem nézni! Fogat mostál? Azt sem! Idáig érzem a szád! Ki ne nyisd! S itt fogsz ácsorogni egész éjszaka?! Jól megbaszott veled az élet! Szerezz már egy tisztességes ruhát! Mintha kinéznél valahogy! Azt’ riszáld magad rendesen! S vegyél rágót, mer’ bűzlik a pofád! Pfuj! Mit akarok én veled kezdeni? Ne vágd a pofákat! Baszni jöttél ki, nem? Há’ azt ma nem fogsz!
Az író úgy visz be bennünket a nyolcadik kerület legborzasztóbb, minden emberi képzeletet felülmúlóan szürreális világába, hogy nem ijeszt el. Lassan, fokozatosan megbarátkozunk a sűrű levegőjű városrésszel, már-már otthonosan mozgunk benne, mintha valamelyik „nyolckeri” erkélyről figyelnénk az egészet.
Az időrend, miszerint gyerekekkel kezdi a történetet, majd fokozatosan halad a felnőttkorig, az öregségig, a szellemvilágig vagy túlvilágig, szintén ezt a célt szolgálja. Fokozatosan, történetről történetre haladva egyre közelebb engedjük magunkhoz ez a tarka világot, ahol kerületi maffiacsoportok, különféle fura koldusok, jelenségnek számító nők, filmbe illő férfiak, lecsúszott, elrontott életek, bűnözés, kábítószer, mélyszegénység, erőszak uralkodik.
Az örömlányos történetek fülledt erotikája vagy a szerelemről, a női szépségről szóló írások nemcsak a férfi, de a női olvasókat is felcsigázzák. Az alkotó ezt a világot kicsit talán föl is nagyítja, mintha a nők és a pénzért való örömszerzés jelentősebb szerepet kapna.
A könyv drogfüggőkről szóló szegmense kissé vékonyra sikeredett, ám az a néhány miniatúra, amellyel találkozunk, remekbe szabott: innen a Paradigmaváltás a purgatóriumból a pokol felé vagy a „Csak megijedtem” című írásokat emelném ki.
Olykor egy-egy fejezet olyan, mint egy versláb: egy rövid és egy hosszú, egy hosszú és egy rövid, egy humoros, egy tragikus, egy vérfagyasztó, egy szerelmes, egy ironikus, egy véresen komoly - ekképp követik egymást, a feszültséget fokozva, gördülékenységet adva a szöveg egészének.
A Gyerekek fejezetben a Limonádébár és a „Nagypapa, méjt szöjög a pusz?” olvasása során az az érzésünk, a költő csupán lusta volt entert nyomni.
A „Nagyapa, méjt szöjög a pusz?” írásból figyelemre méltó az alábbi passzus: „Egy őszöreg bácsi és egy szőke kisfiú ült egymás mellett, egymáshoz nagyon közel, egymással éppen csak összebújva. A kisfiú keze nagypapája combján nyugvó ráncos tenyérben játszott.”
A Fiúk című fejezetben a „Képzeld, felvettek rendőrnek!” írás nemcsak a költői hangvétel miatt említésre méltó: rendhagyó társadalmi korkép a cigányság felzárkózásáról.
Egy félresikerült emberi sors is föltűnik a képen, az erős férfié, akitől mindenki retteg.
A Fiúk című fejezetben több humoros, hangulatoldó írással is találkozunk. Rögtön a tragikusabb, rögvalóságot idéző történet után következik az Érettségi mulatság, majd egy ironikus hangulatfestés arról, hogy az alvilág ellenére a nyolcadik kerületben található Budapest legtöbb egyeteme és felsőoktatási intézménye.
Itt, ahol sűrűbb és pár fokkal forróbb a levegő, és az előítéletes ember csak annyit vesz észre: szörnyű hírű, bűnben dagonyázó környék, ahol drogosok, stricik, gyilkosok, rablók, kurvák és egyéb félvilági lények uralkodnak.
Egyébként ebben a negyedben „található” Csáth Géza agya is, annak az elmegyógyintézetnek az udvarában eltemetve, ahol Juhász Gyula és számos közismert, érzékeny pszichéjű művész „megfordult”.
Pál Dániel Levente érzékeltet, láttat, tükröt tart elénk, felszámolja bennük az előítéleteket.
"FÉLNEK TŐLÜNK!" / MTVA Podcast 14. // DOBREV KLÁRA /// PREMIER CSÜTÖRTÖKÖN!
„És megállt a lány is, a nap épp átsütött rajta, fehér ruhája elolvadt a fényben, törékeny alakja árnyékot nem vetett, maga volt önmaga törékeny árnya, ahogy a szembefény bizonytalan sziluettjénél többet látnom alig engedett.”
Az Álmaink piros sportladája a kötet legszemélyesebb írása, a szerelmi szál miatt picit ki is lóg a sorból, itt ugyanis nem a kerület lakói rajzolódnak ki, hanem egy szerelmi történetet olvashatunk.
A kedves gyerekkori álma, a szocializmusban felnövő, most harmincas évei felé járó szerelemespár, akit valamiért ide sodort a sors, talán a mi olvasói lelkünkkel szimpatizál.
A Lányok fejezet néhány karizmatikusabb írásáról föntebb, más kontextusban már szóltam.
A Nők című fejezet mechanizmusa hasonló, a vége fele találjuk azokat az írásokat, amelyektől ránk fagy a veríték is.
A „Ti voltatok már férfival?” a leszbikusokról, míg a „Nem lesz így soha ebben az országban változás” olyan társadalmi szakadékról mond újat (egyetemista szociológus és cigányasszony, akit kérdőív kitöltéséhez kérdez ), amit nehéz áthidalni.
A Férfiak fejezetben találjuk a legerősebb miniatúrát: a dantei pokolban járunk, drogbandák, különféle bűnözők élnek itt, s ha valakit kiengednek a börtönből, szabaduláspartit rendeznek neki, amelybe a rendőrök sem szólhatnak bele.
A Nincstelenek című írás a Szabadulásparty folytatásaként értelmezhető, a szerző itt a mélyszegénységet írja le.
Ebben a közegben csak aznap van, a másnap nem létezik, aznapi...
tags: #ruha #butik #a #centenariumi #lakotelepen